Idézetek a reményről
Egy értelmes lény számára nincs fontosabb érzés a reménynél. Egyénileg is, közösen is remélni kell, hogy a jövő jobb lesz, mint a múlt, s hogy utódaink és az ő utódaik egy kissé közelebb jutnak az ideális társadalomhoz, bármilyennek is képzelik el.
Nem számít, milyen sötét a perc, a szeretet és a remény mindig él.
A morzsából is szobrot gyúrhat az emberi remény!
Játsszuk el, hogy most neked is kék az ég, Hogy hinni tudsz úgy, mint rég, Mikor gyerekek voltunk még. Játsszuk el azt, hogy örök a barátság, Hogy az igaz nem hazugság, Hogy az álom is valóság!
A törmelékből is katedrálist! A pozdorjává szétzúzott szavak szilánkjaiból is: a dadogásból valami szépet, ami megmarad.
Csak amikor elég sötét van, látod meg a csillagokat.
Nézd, ez az én harcom, És csak nekem ég az arcom. A remény bennem Csak addig él, Ameddig én életben tartom. Még bírja a testem, Nem kell pánikba esnem. Vannak még csodák, Csak mondd, Hogy merre keressem.
Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház, egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz. A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat, Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!
Itt vagyunk mi, mindannyian alapvetően magányos, önálló élőlények, keringve egymás körül, keresve a legcsekélyebb nyomát is a valódi kapcsolatnak. Néhányszor rossz helyen keresgélnek, néhányan csak feladják a reményt, mert magukban azt gondolják, "Nincs ott kint senki, aki rám vár", de mindannyian próbálkozunk, újra meg újra. Mert néha-néha, olykor-olykor, két ember találkozik és ott az a szikra.
Maria azt tanította nekünk, hogy amíg a reményt átadjuk a következő nemzedéknek, addig mi magunk is örökéletűek leszünk.
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
A remény szívesen tünteti fel a jelennél szebbnek a jövőt.
Én általában nem hiszem el, hogy úgy kell lennie a dolgoknak, ahogy vannak, s mindig reménykedem, hogy megváltoztathatjuk.
Ami az életben megmarad nagy ajándéknak, amiből hitünk és jóindulatunk tartalékait gyűjtjük, legtöbbször csak ilyen váratlan, jelentéktelen ajándék.
Kezdetben Isten megteremté a mennyet és a földet, legalábbis ezt mondják. Megteremtette az ég madarait, a mező vadjait, és ránézett teremtményeire és látta, hogy ez jó. Azután Isten megteremtette az embert. És azóta nincs megállás a lejtőn. A történet szerint Isten megteremté az embert saját képére, de erre nincs bizonyíték. És végül megteremté a Napot, a Holdat és a csillagokat. És az ember csak bajt csinál. De ha a nap véget ér, az a tény, hogy mi ott vagyunk egymásnak, minden ellentétünk, és más nézeteink ellenére, elég ok arra, hogy tovább higgyünk.
Facebook
Pinterest