Idézetek a reményről
A remény fura dolog. A világ legcinikusabb embere sem képes teljesen kiölni magából. A remény apró szikraként ott lapul mindenkinek az elméjében, s arra vár, hogy az első szellőre fellángoljon.
Az álom szívünk vágya, ábrándos világ,
Álmodj, ha a szíved fájna,
s a bánat elmúlik, meglásd.
Csak bízz, ez a fő, és egy nap
a boldogság majd rád talál.
A szivárvány ragyog az égen,
Higgyél hát a mesékben,
S az álmod egyszer majd valóra vál!
- Nem is bátorítasz, hogy remélhetek?
- Mi értelme volna?
- A világon semmi - mondtam. - Felesleges kérdés volt, mert akár bátorítasz, akár nem, úgyis remélek.
A csodák nem mások, mint mesék, amelyekbe mindannyian belekapaszkodunk, azt kívánva, bár igazak volnának.
Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,
ha egy kisgyerek megszületik.
Mert a kisgyerek egyszer felnő,
s talán sikerül,
hogy a könnyeket nevetéssé,
a gyűlöletet szeretetté,
az ellenségeket barátokká változtassa.
Hol lehetsz? Ha te már látsz engem,
ne hagyj itt, mint hallgatag virágok.
Újra kérlek, nyílj ki közelemben
s szólalj meg, ha közeledben járok.
(...)
Csak remélem türelmetlenkedve,
hogy te már a nyomom megtaláltad,
s csillag-hosszan élsz, hogy életedbe
én is mindenképpen eltaláljak.
Harcoltam első, második és harmadik feleségem szerelméért. Harcoltam azért, hogy legyen bátorságom elválni az elsőtől, a másodiktól és a harmadiktól is, mert a szerelem nem élte túl az élet viharait, nekem pedig tovább kellett folytatnom a keresést az után a személy után, aki azért jött a világra, hogy rám találjon.
Egy népet csak úgy lehet vezetni, ha jövőt mutatunk neki. A vezető: reménységmondó.
Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.
Éltem, ahogy más, egyszerű napokon,
Mentem, ahogy más, végtelen utakon.
S közben valahol
Végig hittem, ez a jó irány,
Mert ott állsz majd egyszer egy őrült napon,
És hogy rád vártam, tudni fogom.
A léleknek is, akárcsak a pataknak és a növénynek, esőre van szüksége, noha másfélére; reményre, hitre, az élet értelmére.
Ha elégszer ismételsz valamit, magad is elhiszed - többé-kevésbé.
Még egyetlen ügyembe se vettem be Istent csendestársnak. De ha a lehetőségek már kifogytak, akkor legalább a lehetetlenben meg kell őriznünk a hitünket. Az embert ilyenkor már csak kellemes meglepetések érhetik.
A vágyunkat szebbnek látjuk, s több bizalommal támaszkodunk rá, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül a valóság is hozzáigazodik, még akkor is, ha mi magunknak megvalósíthatatlan marad.
Isten kegyelméből megadatott az embernek, hogy mindenben inkább higgyen, mint pusztulásában.
Facebook
Pinterest