Idézetek a reményről
Néha nyitva kell hagynunk az ajtót, engedni, hogy besétáljon rajta a legnagyobb álmunk. Talán egy férfi, vele együtt a szerelem, a boldogság, talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek, talán egy barát, aki visszaadja mindazt, amit eddig az évek eloroztak. Talán besétál az egészség, fölszabadítva testünket a folytonos kíntól. Csak ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót, hisz mind várunk valamire! Mindannyian álmodunk.
Mi felvilágosult emberek, nem hiszünk a babonákban, és állítólag nem fűzünk reményeket a csodákhoz, bár, ha valaki egy kicsit megkaparná a lelkünket, feltétlenül rábukkanna valamire, amit naiv és tudattalan őseinktől örököltünk, s olykor- olykor hideg és számító tudatunkban felcsillan a lehetséges csodához fűzött remény.
"Holnap" - milyen gonosz fogalom! Mily sok reményt ígér az emberi fajnak, amiből aztán semmit nem vált be. (...) Ha már hinni kell, akkor csakis a mai napnak szabad, csak a pillanatnak, nem pedig az ábrándoknak, hogy később ne kelljen keservesen sírni, mindent megbánni.
Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez.
A szíved egyszerűen összetörik, ennyi az egész. De nem ítélkezhetsz, nem mutogathatsz a másikra. Ha szerencsés vagy, megtalálod azt, aki értékelni tud.
A szenvedések álló csillagok, Öröm és remények hulló csillagok.
Lesz idő, amikor az emberek azt mondják, nem élhetsz az álmaidnak, de én azt mondom nekik: soha ne mondd, hogy soha!
Eljön a perc, mikor végre több lehetsz, mint egy gyermek, ki csak álmoknak élt... Mutasd meg hát, van-e szívedben erő, hogy elérd, mit a jövőnk ígért.
- Komolyan hiszi, hogy jobb lesz? Miért? - Mert minden elmúlik. - Változik, de nem feltétlenül lesz jobb. Rendbe kell hozni a dolgokat, nem elég beszélni és reménykedni.
Ha az univerzum kerekei léteznek valóban, a jó mindig kárpótol a rosszért - de sajnos a jó dolgok is lehetnek szörnyűek.
A remény olyan, mint egy üvegszilánk a talpadban. Amíg a húsodba vág, addig minden lépésnél fájdalmat okoz. De ha kihúzzák, vérzik ugyan egy darabig, és az is eltart egy ideig, amíg begyógyul, de a végén ismét tudsz járni.
A remény fontos, mert lehet, hogy a jelenlegi pillanatot nehéz elviselni. Ha hisszük, hogy a holnap jobb lesz, a ma viszontagságait is el tudjuk viselni.
De hát valahogy csak elboldogulunk. Végül is így élnek az emberek, nem? Valahogy elboldogulnak. És megpróbálnak segíteni egymáson.
- Tudja, amikor az életemre gondolok, és arra, hogy ki is vagyok, akkor csak küzdök amiatt, hogy higgyek benne, érti? Bízok benne, hogy jó emberekkel csak jó dolgok történnek, hogy minden megoldódik, hogy minden helyrejön. - Mondja el, mitől fél, mitől érzi így magát? Azt hiszem, a kudarctól. - Mindannyian küzdünk. Ez az életünk része. Van valakije, aki segíthet magának? Nincs. És ez a legrosszabb. A magány. Egy lesújtó, sötét magány, amitől úgy érzem, mintha elveszett volna a világ összes varázsa. Tudom, hogy fél a jövőtől és borzalmasnak tűnik a világ, de tudnia kell, hogy amikor a dolgok menthetetlennek tűnnek, akkor az emberek magára találnak. Mindig van segítség, és nincs egyedül.
A bűnük az volt, hogy hittek. Hittek abban, hogy mások lehetnek. Különlegesek. Hitték, hogy megváltoztathatják azt, amilyenek voltak: sérültek, nem szeretettek. Elhajítottak. Elevenek lehetnek, körülrajongottak, olyanok, akikre másoknak szükségük van. Nélkülözhetetlenek. De ez nem volt igaz.
Facebook
Pinterest