Idézetek a reményről
Másnap esett. Ez már nem a tél ónos esője volt, amely a talajra érve rögtön jéggé fagyott, de nem is a nyári zivatarok dühös zuhataga. Csendesen szitált, lágyan áztatta a földet, ébresztette a fákat és a virágokat, figyelmeztette őket, hogy közel a tavasz. Mindig szerettem a föld nedves illatát az esős tavaszi napok után. Úgy éreztem, reménnyel van tele, és az eljövendő illatos virágok, árnyat adó zöld levelek ígéretével.
Az elvetett magok most bizonyára szenvednek a földben, s fényre áhítoznak; őket is nyomja a lidérc, ők is azt álmodják, hogy hosszú föld alatti folyosón kúsznak, rájuk omlik a föld, dühödten küszködnek, hogy kijussanak a napra. Aztán halkabban sírdogált tovább, mondván, hogy a tél a föld betegsége, s ő maga is meg fog halni a földdel együtt, hacsak a tavasz meg nem gyógyítja mindkettőjüket.
Minden pillanatban ott a lehetőség az újra, a szebbre, a magasabb rendűre. Mindenkor én döntöm el, meglátom-e a pillanatban a benne rejlő végtelen lehetőséget.
A mosollyal az ember fényt gyújthat önmagában. Reménnyel töltheti el a lényét, és ezt a reményt másokra is átsugározhatja.
Mert az ember már csak ilyen. Ha másban nem, legalább abban reménykedik, hogy valóban a remény hal meg utoljára.
Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor... hát nincsen igazam?
A csodák megóvnak bennünket a valóság bénító hatásától.
Ha a sors a gép, mi vagyunk a fogaskerekek, amik hajtják. Nem tehetünk mást, mint hogy hiszünk abban, hogy ez a szerkezet tökéletes és továbbra is halad előre. Az egyéni fogaskerekek ereje és céljaik.
Vívódunk, szenvedünk, mégis hiszünk abban emberek maradunk véres zivatarban; lelkünk őrtüzein fényes fáklyák égnek s békét hirdetnek a lázas mindenségnek.
Abban az esetben, ha valaki melletted van, még ha nem is beszélgettek, az ő létezése miatt mégis boldog vagy. Még ha mindent el is veszítettél, állj meg és nézz körbe! Biztos vagyok benne, hogy valaki ott van melletted. Ne légy szomorú! Ne veszítsd el a reményt! Kérlek, ne felejtsd el azt, hogy nem vagy egyedül!
- Mindegy, hogy mit tettél. Ne add fel, soha ne add fel! (...) Ha szeret téged, meg fog bocsájtani. - Te ezt el is hiszed? - El kell hinnem, különben nincs tovább.
Tudatában voltam az együgyűségemnek és a hitem naiv voltának. De mi mindent meg nem teszünk kétségbeesésünkben, mely szinte összezavarja a gondolatainkat. Becsülettel elviseltem volna mások gúnyolódását és megvetését, tűröm, hogy álszent bolondnak nevezzenek (...), ha ez segített volna. De nem kaptam támogatást, csak eső jött fentről, és egyszer csak az eredménytelenség miatt feladtam az Istennel való próbálkozást.
Mint minden hajótörött, aki a tengeren sodródik, megkapaszkodom az első mentőövnek látszó dologban. (...) És ettől újra képes vagyok tovább sodródni.
A szerencse az a remény, hogy valamilyen befolyásolhatatlan véletlen majd átsegíti az embert a nehézségeken. A szerencsére számítani nem más, mint lemondani a kontrollról.
A csodához való viszony alapjaiban határozza meg az ember életét. Nem is az a kérdés, hogy hisz-e benne, mit gondol róla, hanem az, hogy él-e vele.
Facebook
Pinterest