Idézetek a pszichológiáról
Az agy maga is számítógép, csak nedves.
A tudatunk egy mágnes, azt vonzod be, amit gondolsz, az vagy, ami másokban zavar.
A legtöbbször sikerül fenntartanunk azt az illúziót, hogy koherens, összeszedett személyként viselkedünk, ám a mindennapi életben is előfordulnak olyan szituációk, amelyekben megmutatkoznak agyunk egymással konfliktusban álló erői. Veszély esetén több kulcsfontosságú agyi terület interakcióiban dől el, hogy hogyan viselkedünk.
A gondolatok ugyan egyik pillanatról a másikra elillannak, azonban erőteljes hatással lehetnek agyunkra és a testünkre.
Általában a jövőre gondolunk, vagy ismét átélünk valamit, ami megtörtént. Lehet, hogy mosogatás közben például az a csésze tea jár az eszünkben, amelyet hamarosan elfogyasztunk. Teázás közben már azon gondolkozunk, hogy mit vegyünk az utána következő bevásárlás során. Amikor a boltban vagyunk, már a vacsora gondolata foglalkoztat. Nem a környezetünkre figyelünk, hanem a saját mentális világunkra.
Az ember úgy is élheti az életét, hogy folyamatosan elszalasztja a pillanatokat. A saját kis buborékunkban elvágjuk magunkat azoktól az apró szépségektől és örömöktől, amelyekért érdemes élni. Ha nem figyelünk oda, akkor a testünk és az elménk egymásnak ugrik. Ördögi körbe hajszolja egymást: a negatív gondolatok a szervezetben stresszreakciót váltanak ki, a stressztől pedig az agyunk hiperérzékeny lesz a veszélyre, ami fokozza a stresszt, ettől még negatívabban gondolkozunk, és így tovább.
Ha jobban tudatában vagyunk saját gondolatainknak, vissza tudunk lépni, és rájövünk, hogy a további negatív feszültséget generáló tépelődés nem feltétlenül a valóságot reprezentálja. Nem kell érzelmileg reagálni. Ez csak egy spontán háttérlocsogás, amelyet agyunk folytat le magával. Amikor erre ráébredünk, könnyedén le tudjuk csillapítani.
A világról alkotott gondolatainknak köszönhetően emelkedtünk ki az állatvilágból, ám ennek ára van. Olyan dolgok miatt is tönkretehetjük magunkat a folyamatos aggodalmaskodással, amelyek már megtörténtek, nem történtek meg, és nem is történnek meg soha. Úgy tűnik, hogy a tudatos jelenlét még feljebb emel minket. Lehetnek gondolataink, de nem kell, hogy uralkodjanak felettünk.
Az emberek azt hiszik, hogy a meditáció nagyon időigényes, pedig éppen az ellenkezője igaz. Utána több idő lesz mindenre, mert nem rágódunk értelmetlen dolgokon.
Nem egyetlen pontosan meghatározható "biológiai ént" öröklünk a szüleinktől. A génjeink rendkívül sok potenciális ént kódolnak, és a szociális - valamint más - körülményeink, illetve azok percepciója közrejátszik abban, hogy végül melyik én lesz belőlünk.
A politikai gazdaságtan - és általában valamennyi társadalomtudomány - alapja nyilvánvalóan a pszichológia. Eljöhet még az a nap, amikor képessé válunk a társadalomtudományok törvényeit a pszichológia elveiből levezetni.
Ha (...) a gyökérproblémát sikerül megragadni, akkor a felszíni tünetekkel túl sokat már nem kell vacakolni.
Ha valaki szociálpszichológiai kísérlet résztvevője, és arra is kérik, hogy ismerkedjen meg egy másik résztvevővel, az bátran föltehet egy dollárt arra, hogy az újdonsült barát valójában a kísérletet végzők egyike.
A jól felépített kemény páncél alatt az érzékeny emberi lélek nem bírja el az összes terhelést, amit rárakunk. A szerelmi csalódások, a rendre zátonyra futott kapcsolataink, a rosszul megválasztott baráti kötelékek, a tisztázatlan viszony a szülőkkel, mind-mind lenyomatot képez a lelkünkön, és ezáltal a testünkön is.
A fuldokló természet, (...) az éhség - ezek mind-mind csak felszíni, kezelhető tünetek, egy külső héj... az igazi sötétség itt van belül. A fejünkben. És ettől megszabadulni sokkal, de sokkal nehezebb.
Facebook
Pinterest