Idézetek a pszichológiáról
Minden ember lelki alkata összetett: számos személyiségvonás együttes jelenléte és kölcsönhatása jellemzi.
A munkájukat a színtiszta ráció alapján végző kutatók elméjét is ellephetik abszurd eszmék, ha nem a konkrét szakterületről van szó. Az emberi agy ugyanis alapvetően nem a racionális gondolkodás eszköze, hanem inkább egyfajta érdekérvényesítő gépezet. Elménk a rációt sokkal inkább használja önigazolásra és különféle egyéb ideológiák gyártására, mint a problémákra adott helyes válaszok kialakítására.
A szellemi folyamatok determináltságáról szóló tétel kikerül minden vizsgálatot, mert metafizikai jellegű, éppen úgy, mint az a tétel, hogy van reális külvilág. Logikailag azonban megtámadhatatlan, és jelentőségét bizonyítja az az egyszerű tény, hogy erre a tételre alapozzák a lelki folyamatok összefüggéseinek tudományos kutatását. Nincs olyan életrajz, amely hőse feltűnő cselekvésének motívumait elintézettnek tekinti azzal, hogy azokat visszavezeti a véletlenre; ehelyett a kielégítő magyarázat hiányát vagy a rendelkezésre álló forrásanyag hézagaival, vagy, ha elég belátó, saját felfogóképességének a korlátaival menti.
Még egy hirtelen viselkedésváltozás is teljes mértékben az adott személyiség keretei között történik. Az ember természetének ez a része végig benne szunnyad, és várja, hogy eljöjjön a pillanat, amikor felszínre törhet.
A tény, hogy egy érzés vagy vélekedés az agyunkat kifejlesztő evolúciós folyamat eredménye, ezeket nem teszi illuzórikussá. Ellenkezőleg, létezésük ettől épphogy valószínűbb, mivel az evolúció során a létező világhoz alkalmazkodtunk.
Az elfojtást gyakran az elvárások okozzák, amelyeket magunkkal szemben támasztunk, és amelyeket a környezetünkről feltételezünk.
Hogy képesek vagyunk megtanulni a világ kauzális szerkezetét, ez lehet a legfontosabb tényező, ami sajátosan emberivé tesz minket.
A depresszió egyik legfontosabb tünete, hogy az ember nem lát reményt. Nem lát jövőt. Nem csak hogy nincs fény az alagút végén, de be is van falazva mindkét vége, és te bent rekedtél.
A depresszió hazudik. A depresszió olyasmit hitet el veled, ami nem igaz. Viszont maga a depresszió nem hazugság. Sőt a legvalóságosabb élmény, amit valaha átéltem. Csak éppen láthatatlan, ugyebár.
Mivel a depresszió titokzatos és jobbára láthatatlan, könnyen szégyenfolt lesz belőle. A depressziósoknak pedig különösen kegyetlen dolog a szégyenfolt, mivel a gondolatokra hat, márpedig a depresszió a gondolatok betegsége.
Amikor depressziós vagy, úgy érzed, egyedül vagy, és senki nem megy át pontosan azon, amin te átmész. Annyira félsz attól, hogy őrültnek tartanak, hogy mindent magadba fojtasz, és annyira félsz attól, hogy még jobban elidegenednek tőled az emberek, hogy nem beszélsz róla, ami baklövés, mert ha beszélnél róla, az segítene.
Minden elme egyedi, és egyedi módon is hibásodik meg. Az én elmém kissé máshogy hibásodott meg, mint mások elméi. A tapasztalataink fedik ugyan egymást, de száz százalékig sosem egyeznek meg. Az olyan címkék, mint "depresszió" (és "szorongás" és "pánikbetegség" és "kényszerbetegség"), csak akkor hasznosak, ha tudatában vagyunk, hogy az ilyesmit mindenki másképp éli meg.
Az a legfurcsább az elmével kapcsolatban, hogy akármilyen intenzív folyamat zajlik benne, senki más nem látja. A világ csak vállat von.
Micsoda ajándék normálisnak lenni! Mindnyájan láthatatlan kötélen táncolunk, amiről bármelyik pillanatban lecsúszhatunk, és akkor szembesülünk az összes egzisztenciális szörnyűséggel, ami az elménkben szunnyad.
A depresszióról lapos gumi jut eszembe, valami, ami leeresztett és mozdulatlan. A szorongás nélküli depresszió talán olyan, de a rémülettel fűszerezett depresszió nem lapos vagy nyugodt. (...) A legmélyebb pontján kétségbeesetten kívánsz bármilyen más nyavalyát, bármilyen fizikai fájdalmat, mert az elme végtelen, ennek megfelelően a szenvedése - amikor erre kerül sor - szintén végtelen.
Facebook
Pinterest