Idézetek a pszichológiáról
Képzeljék magukat egy agy helyébe. Be vannak zárva egy csontos koponyába, megpróbálják kitalálni, mi folyik a külvilágban. Bent nincs semmi fény, nincs semmi hang. Csakis elektromos impulzusokra hagyatkozhatnak, amik csak közvetve kapcsolódnak a világ dolgaihoz, legyenek azok bármik. Az észlelés - annak kitalálása, hogy mi van ott - szükségszerűen tájékozódás útján történő találgatás, melynek során az agy kombinálja a befutó érzékszervi jeleket korábbi elvárásaival, meggyőződéseivel arról, hogy milyen a világ. Így feltételezi legjobb tudása szerint, hogy mi okozta azokat a jeleket. Az agy nem hall hangot és nem lát fényt. Amit észlelünk, az agyunk legjobb feltételezése arról, mi van a külvilágban.
Az észlelés elsősorban nem a külvilágból érkező jelektől függ, hanem sokkal inkább az ellenkező irányba tartó észlelési előfeltételezésektől. Nem csak passzívan érzékeljük a világot, hanem aktívan teremtjük. Az általunk megtapasztalt világ sokkal inkább belülről kifelé keletkezik, mintsem kívülről befelé.
Ha a hallucináció egyfajta irányítás nélküli észlelés, akkor az észlelés itt és most szintén egyfajta hallucináció, de irányított hallucináció, melyben az agy előfeltételezéseit a külvilágból eredő érzékszervi információk alakítják ki. Valójában mindannyian mindig hallucinálunk, ebben a pillanatban is. Csak éppen amikor egyetértünk a hallucinációinkban, akkor azt valóságnak nevezzük.
Saját egyéni belső világunk, tudatosságunk módja, az a tudatosságnak csak egy lehetséges formája. Még az általában vett emberi tudat is csak csöppnyi terület a lehetséges tudatok hatalmas világában. Egyéniségünk és belső világunk mindannyiunkban egyedi, de mind olyan biológiai mechanizmuson alapul, melyeken a többi élőlénnyel osztozunk.
Az emberek kellemetlenül érzik magukat, ha csend van, így ha a terapeuta úgy fordul a beteg felé, mintha beszélgetnének, a páciens gyakran érez késztetést, hogy megtörje a csendet.
Nem lehet igazán megmondani, kit érint majd mentális betegség, és kit kerül el. Az én családomban volt ilyen. Meg voltunk áldva vele. Apám alkoholista volt. Anyám bipoláris. A házban mindig düh és feszültség uralkodott. Csalódottság. Valaki mindig cserben hagyott valakit. És nem lehet ilyen körülmények között felnőni, aztán sértetlenül továbblépni. Nem jöhetsz ki egy koszos házból úgy, hogy azt hiszed, tiszta vagy.
Azt mondják, a függőség családi betegség. Ahogy a mentális betegség is. Hacsak nem találod meg a módját, hogy leállítsd vagy megküzdj vele, elkap, ha a családodban van.
Én főiskolára jártam, az isten szerelmére! Jó oktatást kaptam. Ez nem állítja meg a dolgot. Ez nem akadályozza meg, hogy elkapjon a betegség. Tanulhatsz róla, amennyit csak akarsz. Megtudhatod, mit jelent a bipoláris zavar, honnan ered. Megtudhatsz, amit csak akarsz. Ez nem jelenti azt, hogy meg is állíthatod.
Manapság ha azt hallod, hogy egy gyerek nem figyel az iskolában, azt mondják, valami betegsége van, és nem képes figyelni. Berakják egy speciális osztályba, ahol elég később érkeznie, és speciális tablettákat adnak neki, hogy jobban tudjon koncentrálni, és az egész egy nagy baromság. Mi lett azzal, hogy azt mondjuk neki, szedd össze magad, és figyelj oda? Mi lett a fegyelemmel? Ma már csak perek vannak.
Ha egy nagymama vagy egy idős ember ad valamilyen tanácsot, az általában az esetek 90%-ában működik. Ezzel szemben (...) ha egy pszichológustól vagy magatartástudományi szakembertől olvasol valamint, valószínű, hogy az esetek 10%-ánál ritkábban használ, kivéve, ha már a nagymama vagy a klasszikusok is tudták - akkor viszont miért lenne szükséged pszichológusra?
A kocsmáros egyben pszichológus is.
Az ember éveken át együtt tud élni egy kérdéssel, azon a kérdésen keresztül lát mindent, és egyszer csak egyetlen szempillantás alatt, egy másodperc alatt, amíg felriad az álmából, a kérdés eltűnik.
A negatív gondolatok úgy viselkednek, mint a patkányok. Csapatostul érkeznek. Megjelenik egy, és mielőtt észrevennéd, már el is lepnek mindent. (...) Az első negatív gondolat felbukkanásakor tedd fel magadnak a kérdést: "Mi ebben a helyzetben a jó és pozitív?"
Minden lelki eredetű probléma megoldható, átkeretezhető vagy felülírható, de ha nem veszünk azokról tudomást, és mindig csak a szőnyeg alá söpörjük ezeket a problémákat, akkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem tudunk közlekedni, akkora a rendetlenség. Az elkerülés, az elfojtás soha nem megoldás.
Egy gondolat boldoggá vagy boldogtalanná tehet valakit; egy gondolat éltetni és ölni tud.
Facebook
Pinterest