Idézetek a pszichológiáról
Minthogy érzéseink csupán ökölszabályokhoz igazodnak, amelyek nem minden helyzetben érvényesek, az emberi viselkedésnek szigorúan véve nincs jól definiálható célja.
Az emberek nem a replikációt hajszolják, hanem a replikáció elősegítésére kifejlődött, számukra fontos érzések (öröm, kíváncsiság, együttérzés stb.) megélését.
Azt már lassan elfogadtuk, hogy alapjában véve mindenkinek nehéz gyerekkora volt. Azt nehezebb megszokni, hogy idősödvén miért gondolunk rá egyre többet. Ebben bizonyos mértékig a pszichológusok és más lélekgyógyászok (pl. a Hellinger nyomain járó családfelállítók) is ludasok, bármely problémával fordul hozzájuk az ember, előbb-utóbb kikötünk sanyarú gyerekkorunknál. Néha úgy érzem, elég ebből. Hatvan fölött nehogy már szüleim tehessenek a gondjaimról!
Van a sokknak egy olyan felsőbb foka, (...) amelytől már erősebbé válunk, összekapjuk magunkat.
Ha olyan helyzet adódik, amelyet azonnal kezelned kell, akkor cselekvésed világos, határozott és valószínűleg hatékony lesz, ha az a jelen pillanat tudatosságából fakad. Ugyanis tetted ilyenkor nem az elméd múltbeli beidegződéseiből fakadó reakció lesz, hanem a helyzetre adott intuitív válasz.
Az érzékek nem csapnak be, az ítéletalkotás az, ami félrevezet.
Az ember hajlamos másokat sémákba gyömöszölni, viselkedésüket címkézni. Ez általában gazdaságos: nem érünk rá órákig azon töprengeni, mi állhat a partner viselkedésének hátterében, mikor azonnali választ kell adnunk. Ezek a sémák mentesítenek a felesleges megterheléstől, és értékes tapasztalatokat tárolnak, jól tudjuk használni őket. A sémák azért sémák, mert nem tartalmaznak minden információt, csak a számunkra fontosakat. Ezért aztán néha félrevisznek.
A túlélés az életben maradás művészete. A mentális hozzáállás éppolyan fontos, mint a fizikai erőnlét és a tudás.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a viselkedésünkben megmutatkozó különbségeket a velünk született személyiségvonásoknak tulajdonítsuk. Úgy tűnik, hogy bizonyos emberek természetükből fakadóan boldogok, gondtalanok és ellenállók a nehézségekkel szemben. Valójában ezek a személyiségvonások tanulhatók és fejleszthetők, méghozzá viszonylag gyorsan. Sőt ahelyett, hogy folyamatosan a körülményeink áldozatának éreznénk magunkat, megtanulhatjuk, hogyan változtassuk meg a környezetünket úgy, hogy egészen más életérzést tapasztaljunk meg.
A tudatunkban több egymással versengő rendszer létezik. Versengenek egymással a pozitív és negatív gondolatok, a pozitív és negatív énképek és érzelmek, és a közelítésre vagy távolságtartásra ösztönző késztetések. A pozitív és negatív rendszerek az agy különböző területein szabályozódnak, és az életünk során egymástól eltérően fejlődnek tovább. Ha hagyjuk, hogy a negatív énkép és a pesszimista gondolatok határozzák meg az életünket, akkor folyamatosan azokat az agyterületeket erősítjük, amelyek ezeket a rendszereket aktiválják. Ezzel szemben ha a pozitív gondolatokra, a kedvességre, a megbecsülésre, és a magunk és mások iránti együttérzésre koncentrálunk, akkor az ezeknek megfelelő agyterületek fognak fejlődni.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az emberek viselkedését alapvetően olyan velük született tényezők határozzák meg, mint a személyiség, és gyakran alábecsüljük a helyzet és a környezet befolyását.
Az álhírekben és az összeesküvés-elméletekben való hit nem extremitás és nem pszichopatológia, hanem rendkívül elterjedt, csoportidentitásban gyökerező, normális jelenség. Azokban az álhírekben vagyunk hajlamosak hinni, amelyek jólesően megerősítik a már meglévő nézeteinket. Az összeesküvés-elméletek "mindannyiunk számára folyamatos kísértést jelentenek", mivel jelenségek széles körére kínálnak magyarázatot, és lélektanilag kényelmes választ adnak arra az alapvető kérdésre: "Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?"
Az ember ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy megismerje és megmagyarázza a körülötte lévő világot - de nem feltétlenül úgy, hogy tudása pontos és valósághű, hanem hogy pszichológiailag kényelmes legyen. Azaz kielégíthesse az adott csoport vágyait, összhangban legyen saját maga és az őt körülölelő csoport korábbi hiedelmeivel és világnézetével, továbbá megnevezze és egyben csoportján kívül helyezze a problémák felelőseit. Az elméleteknek nem kell igaznak lenniük, a fontos, hogy megnyugtatóak és "hasznosak" legyenek. Az önkiszolgáló hazugság sokkal kellemesebb, mint a kényelmetlen igazság.
Az ember kényszeres vágyat érez arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot és annak összefüggéseit, rendet rakjon a káoszban - vagy legalábbis fenntartsa magában annak illúzióját, hogy érti a világ működését. Ugyanis erre van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosan mozogjunk a világban, és úgy érezzük, irányítjuk a saját életünket.
Akit üldöznek, az fontos. A paranoia előnye, hogy az egész világ a paranoiddal foglalkozik, ő a legfontosabb, ezért figyeli meg mindenki és akarja eltenni láb alól. A bizonytalan és törékeny egyéni és kollektív önértékelés könnyen elvezet a valóság torzításához.
Facebook
Pinterest