Idézetek az öregedésről
Lassú életű emberek voltak, akiken nem látszott, hogy öregednének, hogy legyűri őket a betegség vagy a halál, hanem csak egyre áttetszőbbé lettek az idők során, emlékekké váltak, egy letűnt kor árnyaivá, míg egészen el nem mosta őket a feledés.
Ó, csal az ember élete! ki tudja, mi nem ér? Ruhád is lesz még fekete, hajad is lesz fehér...
Fiatal fővel még érdemes tanulmányozni a bölcsességet, öregkorban már gyakorolni kell.
Eszembe jut most pár tétova halk dal Eszembe jutnak a krétajelek Rájuk sütött a falakon a hajnal S nem tudta senki mit jelentenek Ki tudja hol kezdődik el az emlék Ki tudja hol ér véget a jelen Hol lényegül át románccá a nemrég S hol lesz fakó papír a gyötrelem.
Ebben a korban már gyorsan meg kell gyónnom a bűneimet, mielőtt elfelejtem őket.
Az öregedés a szülők szükségszerű és elkerülhetetlen veresége gyermekeikkel szemben.
Volt már szebb, s tegnapom mind több lett, S nem tudom, hogy múlt el, csak néha néztem fel, Mennyiszer volt már nap, az alkalmak elmúltak, S te nem tettél mást, mint én, a semmit, úgy, mint én.
A fiatalság titka az, hogy őszintén kell élni, lassan kell enni, és hazudni kell a korunkról.
A nők sokáig azt hiszik, hogy a testükről van szó. Mikor öregedni kezdenek, felsikoltanak, a dögönyözőnőt hívatják, majd a sebészhez és a fodrászhoz sietnek, gyertyát gyújtanak a templomban, elutaznak Lourdes-ba, új ruhákat csináltatnak, és lefekvés előtt hosszan dörzsölik arcbőrüket zsíros kenőcsökkel. Időbe telik, amíg gyanítani kezdik, hogy mégsem a testükről volt szó, hanem a szolgálatról, ami szerepük volt a világban. Ilyenkor elcsendesednek, riadtan néznek a levegőbe, kevesebbet fintorognak, és nem kérdik idegen férfiaktól: "Olvasta az új Huxleyt?..." - hanem hallgatnak, fiókokat rendeznek. Az öregedést úgy figyelik, mint a tudósok egy újfajta betegséget. Sok nőt megszeretnek ilyenkor a férfiak.
Az élet mintha megsűrűsödött, elmeszesedett volna körülöttük, mint ereik szövetei; szemérmetlenül beszélünk a pénzről és - szemérmesebben - gyomrunkról, emésztésünkről és az irodalomról.
Az idő állítólag minden sebet begyógyít. Szép kis orvos, aki egyik kezével gyógyít, a másikkal pedig nap mint nap közelebb viszi az embert a sírhoz.
Aki húszévesen nem szép, harmincadik évében nem erős, negyvenévesen nem okos, ötvenévesen nem gazdag, annak már nincs reménye.
A gyermekkor távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok gyermekkoromra, nem tudom megmondani, "jó" volt-e vagy "rossz"? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék hajlandó visszatérni oda.
Keresd mindenben a középszerűséget, még a szépségben is. A kellem nem kopik el úgy, mint a szépség; annak belső élete van, s mindig megifjodik. Egy kellemes és jó asszony harminc év múlva is úgy fog tetszeni férjének, mint az első napon.
Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent. Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb, hogy legyen kivel megöregedni.
Facebook
Pinterest