Idézetek az öregedésről
Mert rohan az idő, rátipor, recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek. Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak, érzékeim roppanva kimúlnak. Mégis imádlak, élet.
Merjünk időt adni a létünknek, és hosszan nézni, ahogy ez a gyermek felnő, hogy ő is gyermeket vállal, és már mint nagyszülő megérezni a létnek a maga szépségét.
Nekem boldog gyerekkorom volt. Felhőtlennek nem nevezném, persze, de hát olyan úgyis csak a mesékben létezik. A gyerekkor különben sem azért van, hogy felhőtlen legyen. Arra való, hogy legyen mit feldolgozni ráérő felnőtt időnkben. Már ha megérjük.
A kor bizonyos mértékig bölccsé teszi az embert.
Hát nem mindannyian elhitetjük magunkkal, hogy mi aztán nem fogunk múmiává öregedni? Minket halálig elkerülnek a ráncok, tokák, narancsbőrök, hurkák? A szerelmünk örök, frigyünk ordíttatóan boldog lesz a sírig, ámen?! Dehogynem.
Addig vagyunk fiatalok, amíg el tudjuk képzelni, hogy előttünk állhat a pillanat, és akkor ér véget az életünk, amikor már arra sem vagyunk kíváncsiak, milyen lehetett volna.
A fiatal szem élesebben lát, az idős szem mélyebbre.
Ha egymás mellett töltenénk az életet, arra kérnélek, fogadd el, ha tudod: én nem akarok megszállottan küzdeni az idő múlása ellen. Nem becsvágyam, hogy hetvenévesen is ránctalan legyek. Azt kérném tőled: ha szeretsz, engedd nekem, hogy méltósággal járhassam végig az életem.
Egy este a jövő már múlt lesz. Akkor visszanézünk, és látni fogjuk az ifjúságunkat.
Voltam már kislány, szerelmes, feleség, anya, szerető, elvált asszony, száműzött, pincékben bujkáló menekült, voltam úriasszony és bőrgyári munkás - sokféle szerepet játszottam, de az öregség a legnehezebb. Ezt nem csak azért nehéz eljátszani, mert méltatlan, hanem mert belül nem öregszik az ember. Ha belül is öreg lennék, sokkal könnyebb lenne. Észre sem venném, hogy megöregedtem. De így meglepődök magamon. Belenézek a tükörbe, és azt kérdem: ki ez?
A fiatalság a főfogás, az öregkor a desszert.
Milyen keserű és gyászos is az élet! Nem a gyermekkor: a gyermekkor édes és tudatlan. A felnőttkor azonban annál bánatosabb.
Tovább élni, ez azt jelenti: tétovábban élni. Eltökéljük, hogy tapodtat se mozdulunk, de a napok nem törődnek velünk. Egyik nap jön a másik után, magukkal vonszolnak.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (...) Miért is kellene bárkinek aggódni a kora miatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom.
Az én koromban, amikor az ember körül kezdenek eltünedezni azok, akiket szeretett és ismert... minden emlék számít, legyen az bármilyen jelentéktelen.
Facebook
Pinterest