Idézetek az öregedésről
Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert "fáradságos életükkel kiérdemelték", nem is abból a józan előrelátásból, hogy "egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre!", hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! (...) Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!
Az idős kornak éppúgy megvannak a szépségei és kincsei, mint a fiatalkornak. És ezek a kincsek nyilvánvalóan sokkal értékesebbek, mint a fiatalkor kincsei, hiszen az öreg emberek megélték a maguk fiatalságát, ezért ismerik és megtapasztalták annak a kornak az értékeit is.
Magának csak a vére keringése egy negyvenéves emberé. A szeme... ez a két kedves szeme... ez a két szem egy húszéves legényé. Romlatlan a maga szeme. Megtéveszthető. Ezért hisz szépnek.
Nem hiszem, hogy van annál szomorúbb látvány, mint a kor pusztító munkája egy emberen.
Az asszonyoknál az öregedés legbiztosabb jele, tudod mi? (...) Amikor házasságközvetítésre adják a fejüket.
Érzem, hogy most kezdek meghalni, mert az ember nem egyszerre hal meg, hanem lassanként, amint érzékei megvénülve felmondják a szolgálatot.
- Mégis mikor öregedtünk meg? - Én mindig öreg voltam, Ben. De tudod mit? Nem is bánom! Ha fáj valamim, legalább használtam. Már nehéz felmenni a lépcsőn, de csak azért, mert sokat másztam fel rajta ahhoz a férfihoz, aki szeretett. Itt-ott van néhány ráncom, de csak azért, mert oly sokszor rám mosolygott a nap. Azért nézek ki így, mert hát ittam, és bagóztam, éltem, szerettem, táncoltam, énekeltem. (...) Megöregedni nem szégyen, Ben. Azt ki kell érdemelni.
Az ember örökösen a régi cimborákról fecseg, hogy mi történt velük. És kiderül, hogy vagy meghaltak, ami rettenetesen meglep, mert eszedbe sem jut, hogy ők is halandók, vagy még nem haltak meg, amitől még jobban meglepődsz. Bonyolult ez a világ.
Egy bizonyos kor után, ha azt sikerül elérni, gyakorlatilag örökké elélsz.
Magányod csöndjén áthatolva Suttogás ébred, halk neszek, Éjfélt kongat a toronyóra, Mint álmos, késő üzenet, Az idő hömpölyögve múlván Útjában mindent elragad, Sok-sok órája, mint a hullám, Sodorja ifjúságodat.
Érdekes, hogy megváltozik az ember a múló évekkel. Emlékszem, iskoláskoromban délután öt körül gondolkodás nélkül elcseréltem volna a lelki üdvösségem egy tál rántottáért és szardíniáért, de ahogy elértem a férfikort, ez irányú érdeklődésem valahogy megcsappant.
A kor tiszteletének fogalma furcsa, (...) az emberek születéstől fogva hordozzák.
Miért van az, hogy az öregek olyan korán felébrednek? Azért talán, hogy hosszabb legyen még az az egy napjuk is?
Az ember először a fiatalságához ragaszkodik, görcsösen küzd a szépségéért, aztán egy idő múlva már csak az egészségéhez ragaszkodik, végül már csak az életéhez.
Csak a fiatalok nem érnek rá semmire. Csak azok türelmetlenek, mert azt hiszik, hogy lekésnek valamiről. Az öregek már nem... Azok már tudják, hogy minden eljön, aminek el kell jönnie, sőt, hogy sokszor túlságosan hamar jön el.
Facebook
Pinterest