Idézetek az öregedésről
Az élet mindannyiunk jelmezét és maszkját felismerhetetlenül átvarázsolja. De ha valakit szeretsz, az alig változik a szemedben: eltelik hatvan-hetven év, és ugyanazt érzed a közelében. Ugyanazt a sugárzást, ugyanazt a szóval kifejezhetetlen érzést, hogy "ismerem!".
Itt ülök aggból, s gyermekből gyúrtan. Félek, az álmom álmokon túl van, és el nem altat.
Csodát ugyan ki látna abban, hogy vénülünk - itt ez a rendje - csak a víz jár a végtelenbe meg az Idő. Mert mind elmúlunk, a gyökerünkből kifordulunk; mi termő volt mibennünk itten, magához hívja majd az Isten.
Az öregkor rettenetes tolvaj. Épp, amikor rájönnél az élet ízére, kirúgja alólad a lábadat, és meggörnyeszti a hátadat.
Istenem, milyen kár, mondja az ember, s arra gondol, hogy milyen szép is volna, ha a csikók mindig csikók maradnának, s a gyermekek örökké gyermekek. De az csak afféle langyos gondolat, felelőtlen gondolat.
Aki fiatal, szigorúan és kérlelhetetlenül mondja ki ítéletét az öregek fölött, és többnyire igaza van. És ítéletet egyúttal önmagára is. Arra az időre, mikor már ő is öreg lesz.
Ha már nem érzel vágyat arra, hogy egy hógolyót elhajíts - öregszel.
Mai világunkban nem az életünk hosszát hosszabbítottuk meg, hanem a haldoklásunk idejét.
A bölcsesség az, amit jó esetben az öregedésért cserébe kaphatunk.
Az emberek emlékeznek. Kivált az öregek. Nem a közelmúlt eseményeire, hanem a régi, mondjuk húsz évvel ezelőtti dolgokra. (...) Fontos dolgokat mondhatnak közéleti személyiségekről, esetleg régi botrányokról.
Bizonyos értelemben persze semmi sem a régi már. Az ember okolhatja a háborút (mind a két háborút), vagy a fiatalokat, vagy a munkába álló nőket, vagy az atombombát, vagy egyszerűen a kormányt - de igazából arról van szó, hogy az ember öregszik.
Nem volt sok örömöm az életemben. De néha boldog voltam, és ezért nem fáj, ha arra gondolok, hogy öregszem.
Azt hiszem, az életben egészen pontosan meghúzható a fiatalság és az öregség közötti határvonal. A fiatalság az egoizmussal ér véget, az öregség a másokért élt élettel kezdődik. Az én véleményem a következő: a fiatalok sok élvezetet és sok szenvedést kapnak az élettől, mert csak magukért élnek. Minden vágy és minden ötlet fontos nekik, minden örömbe belekóstolnak, de minden kínba is. (...) Ez a fiatalság. A legtöbb ember számára azonban elérkezik az idő, amikor mindez megváltozik, amikor elkezd másokért élni.
Maga még fiatal, leányom. Még nem tudja, mennyi élni akarás szorult az öreg emberekbe. Aki megérte a hetven esztendőt, nem adja fel egyhamar. Az még évtizedekig akar élni.
Jókedvűen, teli tüdőből, harsogó nevetéssel kell búcsúzni az ifjúságtól, mint aki megbízhatatlan útitárstól szabadul meg. Ezt kell mondani. (...) Nem is volt olyan jó ifjúnak lenni. Zavar volt, köd, vágyakozás, tájékozatlanság, hamis fogalmak, még sokkal hamisabb képzetek, vágy és félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben. S mikor karjaink között tartottunk valakit, mennyi félreértés! S a félelem, hogy elmulasztjuk a Másikat, aki igazibb! (...) Nem, az ifjúságtól sajnálkozás nélkül lehet búcsúzni. Lázállapot volt ez, megható és gyöngéd önkívület.
Facebook
Pinterest