Idézetek az öregedésről
Még alig, hogy játszánk apáink térdén, s már Maholnap ott alszunk nagyapáink mellett... Csak annyi az élet, mint futó felhőnek Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet.
Aki fiatal, nem hiszi el, hogy valaha is öreg lesz.
Nem az idő múlik, hanem - mi.
Az életkor egy nőnél nem sokat jelent. A legjobb dallamokat a legöregebb hegedűk játsszák.
Bizonyos koron túl minden ember felelős az arcáért.
A jó öregkor nem más, mint tisztességes szerződés a magánnyal.
Az öregkor mindig éber álmú: mintha az ember annál kevésbé kötné le magát olyasmivel, ami hasonlatos a halálhoz, minél hosszabb ideig ölelte az életet.
Maga szörnyen fiatal. Fogalma sincs, milyen szorosra kötik két ember kapcsolatát a szeretetben múló esztendők, évtizedek! Gyakran hallottam tőle: Ne gyűlöld a ráncaidat, Pippa! Sokat fáradtál, megdolgoztál értük, ráadásul azok sokkal fiatalabbak nálad! Kedveld meg a te gyönyörű kiérdemelt ráncaidat, Pippa, azok téged fiatalosítanak!
A felnőtt ember a kisfiúhoz képest kétségtelenül erősebb, de ha a felnőtt öregszik, megroskad, az a kölyök könnyen elbánik vele.
A korosodás nem kudarcként érint, ha okos a szíved.
Mostanában annyiszor meg-megállok a tükör előtt! Odakövülök, és csak bámulom magam. Hol van a gyönyörű, dús hajam? Barackhús bőröm? Mandulakörmeim? A vibráló kis fintor a szám sarkából? A villodzó lángocska a tekintetemből? Hajdani mosolyom? A nevetés, ami úgy hangzott, mintha maréknyi üveggolyó gurulna szét egy selyemsálon? Ugróasztal-feszességem? Fogaim tündöklése? Ne hidd, hogy panaszkodom! Fenét panaszkodom! Tudom én, hogy apránként visszaadtam mindezeket, nem teljesen önszántamból, de szegényebb se lettem.
Az ifjúság, amikor az igazságtalanság felé hajlik, nem meri megnézni magát a lelkiismeret tükrében, míg az öregség már látta ezt a tükörképet: ez a különbség az élet e két korszaka közt.
Az ember ifjú korában arra törekszik, hogy minél pontosabb, határozottabb, tisztább világképe legyen. Érett fővel már azon munkálkodik, hogy megszabaduljon tőle.
Amikor fiatal voltam, csodáltam az okos embereket. Most, hogy öreg vagyok, csodálom a kedves embereket.
Egy régi, elhagyatott háznál nincs szomorúbb látvány. (...) Mintha mindig csak a múlton merengene, és gyászolná a soha vissza nem térő napokat. (...) Üresen kong, és senki nem jár benne, csak a szél. (...) Talán holdsütötte éjszakákon mind visszajárnak... a múltbeli kisgyermekek, a rózsák és a dalok lelkei... és egy pillanatra az öreg ház is újra fiatalnak és boldognak álmodhatja magát.