Idézetek az önismeretről
Tudnunk kell, mire vagyunk képesek; több vagyunk a semminél, de nem vagyunk minden.
Helyünkkel soha nem vagyunk elégedettek; ami van: a legmegvetettebb.
Nem kell megsértődni azon, hogy mások eltitkolják előttünk az igazságot, hiszen magunk is oly gyakran titkoljuk el önmagunk előtt.
A szív mindig becsapja az elmét.
Bármilyen nyelven is beszélsz, sosem tudsz mást mondani, mint ami vagy.
Önmagunk megismerésének legáltalánosabb módja a macskajajos állapotban utólag mindig kielemzett részegség.
A mese, mítosz megszabadít attól, hogy a valóságot tévesen azzal azonosítsuk, amik látszólag vagyunk.
Túl sok a feszültség az emberi szívekben, túl sok az indulat, a bosszú. Nézzünk szívünkbe, s mit találunk benne? Indulatot, melyet az idő csak halványabbra párolt, de parazsát eloltani nem tudta.
Az az ember, aki visszajön a kapun, sosem lesz pontosan ugyanaz, mint aki átlépett rajta.
Egy üvegházban semmit sem lehet elrejteni - hacsak nem a föld alá - anélkül, hogy az ember el ne árulná magát. Ám akkor magad sem látod.
Nem vagyunk mindig annyira bűnösök, mint amennyire érezzük magunkat, de annyira bűntelenek sem, mint ahogy hinni szeretnénk.
Ami valóban öl, az azoknak az érzelmeknek az elhárítása, amelyek révén a tudatos élmény fellebbentené a fátylat az igazságról.
Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet.
Szenvedéseim körfolyosóján: révült önmagamba botlok. Egymásnak esünk! Vívódunk: csorbult tőreink csüggedten csendülnek.
Aki magában nem bízik, legokosabban teszi, ha hallgat.
Facebook
Pinterest