Idézetek az önismeretről
Amíg ifjak vagyunk még, a világ véleménye szerint élünk, és fontosabb számunkra a másokkal, mint saját magunkkal való jó viszony. De mihelyt az öregkort elértük, már jóval kevésbé látjuk érdekesnek az idegent, és semmi sem foglalkoztat annyira, mint épp saját magunk, akit nélkülözni kell már nemsokára.
Az öntömjénezés szokott büntetése közmegvetés. Aki magának tetszik, mindenki másnál visszatetszik.
Mielőtt tökéletességre törekszünk, tudnunk kellene a hétköznapi ember életét élni anélkül, hogy engednénk megnyomorodni a bennünk rejlő lényeget. Aki e szerény keretek közt kiteljesedett, s úgy véli, elegendő energiája van még, ám kezdje el pályafutását, mint szent. Én sosem éreztem magam arra hivatva, hogy segítsem ebben.
Befelé nézzen! A külső tükörkép csak árnyéka a valóságnak.
Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott.
A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van.
Úgy tekints az emberekre, Hogy a föld se jó, se ferde; Se gyönyör, se bú tanyája, Csak magadnak képe, mása. Ki sohajtoz, ki mulat. A világ csak - hangulat.
Aki saját erőből önmagának urává válik, az olyan, mint a sarkcsillag: mozdulatlan, és a Világmindenség őkörötte kering.
Ki szarral hadakozik, szaros lészen az maga is.
A kis tévedés mindig szörnyű nagy tévedéssé válhat, ha az ember ragaszkodik hozzá, ha elmélyíti azzal, hogy nagy feneket kerít neki, ha "végigviszi".
Előbb javulj meg, és azután törekedjél megjavítani másokat.
Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.
Két tűzoltó bemegy az erdőbe, hogy eloltsanak egy kisebb tüzet. Amikor végeztek, odamennek egy kis patakhoz. Egyiküknek csupa korom az arca, a másik viszont makulátlanul tiszta... melyikük fogja megmosni az arcát? - Ez egy hülye kérdés: nyilván az, amelyiknek csupa korom az arca. - Tévedsz: a kormos arcú ránéz a társára, és azt gondolja, hogy ő is olyan, mint a másik. És fordítva: az, akinek tiszta az arca, látja, hogy a társa csupa korom, és azt mondja magában: biztosan én is ilyen piszkos vagyok, meg kell mosakodnom. - Mit akarsz ezzel mondani? - Azt akarom mondani, hogy a kórházban megértettem, hogy mindig önmagamat kerestem a nőkben, akiket szerettem. Ránéztem tiszta, szép arcukra, és magamat láttam tükröződni bennük. De ők is rám néztek, és látták, hogy kormos az arcom, és bármilyen okosak és magabiztosak voltak, ők is magukat látták tükröződni bennem, és rosszabbnak hitték magukat, mint amilyenek.
Jobban szeretem, ha mindenki utál, mint ha színeskednem kell bárki szeretetéért.
Nem látjuk meg tulajdon vétkeink, de másokat ítélni készek vagyunk hamar.
Facebook
Pinterest