Idézetek az önismeretről
Ösztönös reakcióinkat, egy helyzet kiváltotta hangulatunkat ugyanolyan nehéz előre megjósolni, mint utólag megérteni.
Az, hogy otthon érezzük magunkat valahol, vagy elvágyódunk, hogy nem tudunk betelni egy hellyel, helyzettel, vagy az agyunkra megy, ugyanúgy nem elhatározás kérdése, mint a divatot, az ételeket és az embereket illető ízlésünk. Az ezzel járó összes furcsa döntésünk, szokásunk, hóbortunk, mániánk és allergiánk gyakran saját magunk számára is rejtélyes, mégis meghatározza azt, hogy kik vagyunk, hogyan tekintünk magunkra, és mások hogyan tekintenek ránk.
Az ember csak akkor tud maga és mások számára egészséges egyensúlyt kialakítani, ha saját vérmérsékletének megfelelően kel, fekszik, étkezik és tölti mind a munkanapjait, mind a szabadidejét.
Valójában minden kaland magáról a kalandozóról szól: a körülöttünk lévő világ becserkészésével, legyen szó hegyekről, emberi közösségekről, tárgyakról vagy másodfokú egyenletekről, valójában magunkat fedezzük fel: félelmeinket és vágyainkat, határainkat és készségeinket.
A kiegyensúlyozott, boldog és szakmailag sikeres élet titka éppen az, hogy hagyjuk magunkat a természetes beállítódásunk megszabta mederben haladni, ahelyett, hogy azon töprengenénk, hogyan felelhetünk meg mások várakozásának.
Fehér bor, szőke lyány, fényes nap Hatottak egykor lelkemig; Vörös bor, barna lyány, sötét éj, Kedvem most bennetek telik!
Nem vagyok tökéletes. Ember vagyok. Szoktam tévedni. De igyekszem a lehető legtudatosabb lenni azokban a dolgokban, amikben fontos.
Az ember mindig talál mentséget a rossz szokásaira.
Ha az ember kilép önmagából, az nem mindig jó. Ha magasztosabb érzéseinél az ember rögtön azt kutatja: te, ezt most miért teszed, az biztosan nagy veszteség.
Mindig ez a legfontosabb, nem? Hogy a világ szemében megfelelően láttassuk magunkat, bárkik is legyünk máskor, amikor senki nem figyel.
A természetemen nem tudok változtatni, a modoromon pedig nem akarok.
Semmi sem sürgetőbb, mint megvalósítani önmagunkat!
A tükör kéretlenül is sok mindent megmutat, s az gyakran hasznosabb, mint amit látni szeretnétek.
Minél messzebb mentek, annál nehezebb visszajönnötök, de sem eskü, sem parancs nem köt, hogy továbbmenjetek, mint ameddig önként mentek. Mert nem ismeritek még a szívetek erejét, s nem tudjátok, hogy melyiktek mivel találkozik az úton.
Egy nő. Férjes asszony, két fiúgyermekkel, dolgozó nő. Minden ember erre vágyik az életben, és nekem ez megvan. Banálisabb már nem is lehetne. És épp a rendjénvalóság tudata az idegenségérzés forrása. Miért? Miért pont így? Valóban ezt akartam volna? Vagy csak véletlenül kötöttem ki itt, mint egy baba, amelyet egy gyerekkéz egyszer találomra lerakott egy babaház valamelyik szobájában, ahol aztán attól fogva igyekezett jól viselni magát?
Facebook
Pinterest