Idézetek az önismeretről
Választhatok, hogy minek tekintem magam: a világ áldozatának, vagy egy kalandornőnek, aki kincset keres. Az egész csak nézőpont kérdése.
Választhatok az állandó aktivitás és boldogság, vagy a befelé forduló passzivitás és szomorúság között. Vagy megbolondulhatok a kettő között ide-oda csapódva.
Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyűjtő a gyűjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember.
Ha meg akarom találni az igaz szerelmet, először is magamat kell megtalálnom.
Többnyire nem vesszük figyelembe, hogy végül is mindig az egyes szám első személye az, aki hozzánk szól.
Annak, aki tudatában van saját emberi mértékének, és ráadásul biztos lelkű, nincs szüksége folytonos külső megerősítésre saját nagyszerűségét illetően. Mi több, a nagyszerűség-tudat csalképe nélkül is remekül érezheti magát a bőrében.
Nem csak az vagy, akinek ismered magad. Az is te vagy, akinek mások látnak!
Csak azok a pillanatok a megismerés pillanatai, amikor minden ítélkezés és kritika elhallgat bennünk.
Kurda a szívem fölé tette a kezét, majd ujjaival gyengéden megnyomta a mellemet. - Az embernek itt kell megítélnie önmagát, nem holmi pallókon, ringben vagy csatatéren. Elégedj meg azzal, ha a szíved mélyén tudod, hogy igaz vagy és bátor.
Az univerzum szűk látókörű szemlélete szerint a problémákat nem a távolban kell keresned - azok valószínűleg sosem érnek ide. Foglalkozz inkább a kerítésen belül garázdálkodó farkasokkal! Lehet, hogy a kint ólálkodó falkák nem is léteznek.
Semmi sem használ annyira, mint visszavonultan élni, az emberekkel keveset, ám magunkkal annál többet beszélni.
Több ezer éve kísérleteznek a kis és nagy írók a szeretet oktatásával. Az eredmény siralmas. Mégis, nem szabad belefáradni; meg kell tanítani az embereket arra, hogy mindenki próféta néha, magánéletében: próféta, ha őszintén felismeri vágyait és kötelességeit.
A sárkányunkat, démonainkat, rossz szellemeinket nem megölnünk kell, mert megölni úgysem lehet őket, és ha mégis megpróbáljuk, legközelebb más irányból támadnak, más alakban; meg kell szelídítenünk őket, hogy minden erejükkel a mi szolgálatunkba állhassanak.
Mi a szerelem? Néha egyszerűen az, ha önmagadat adod, és hagyod, hogy akit szeretsz, szintén önmaga legyen.
Nem akarok semmin sem változtatni, mert nem tudom, hogyan változtassak. Már túlzottan hozzászoktam önmagamhoz.
Megváltoztatva a rutindolgok végzésének a módját, meglátod, új ember növekszik benned.
Facebook
Pinterest