Idézetek az oktatásról
A jó iskolába kerülés nem egyenlő a lottónyereménnyel. A sikeres felvételijével arra nyer jogot az ember, hogy a következő négy évben kidolgozza a belét.
Az ember részben azért jár főiskolára, hogy megtanulja: mindaz, amiben egész életében hitt, nem igaz, és semmi sem az, aminek látszik.
Ha egy előadó eredeti gondolatokat közöl, és a mondanivalója gondolkodásra ösztönöz, akkor érdemes röviden leírni azt, ami segíti a későbbi újragondolást.
A jó előadó hangosan gondolkozik a hallgatósága előtt, kinyúl a gondolatokért és boszorkányos ügyességgel varázsolja elő őket a levegőből (...). A jó előadó elmélkedik, tűnődik, a jobb megértés érdekében újrafogalmaz, kételkedik, kérdez, megváltoztatja a beszédritmusát, szüneteket tart a gondolkodáshoz - ő az a szerepmodell, aki megmutatja, hogyan kell megvizsgálni a témát, és hogyan kell felkelteni iránta az érdeklődést.
Néha úgy érzem, hogy az iskolában eltöltött idő túl értékes ahhoz, hogy a tizenévesek hagyják veszendőbe menni. Az elkötelezett tanároknak nem kellene gyöngyöt szórniuk a disznók elé, hanem minden lehetőséget meg kellene ragadniuk az érdeklődő gyerekek oktatására.
A jegyzetek elméletben arra valók, hogy többször is átolvassuk őket, ám én nem olvastam el egyiket sem, és gyanúm szerint a társaim sem. Egy előadásnak nem az a célja, hogy információt adjon át - arra ott vannak a könyvek, a könyvtárak és ma már az internet is -, hanem inspirálónak, gondolatébresztőnek kell lennie.
Az a szép a tanulásban, hogy senki sem veheti el tőled.
Oktatás, széles körű ismeretek és napjaink változó politikai környezetének megértése (...) azok az eszközök, amelyekkel korábban már sikerült vérontás nélkül, konszenzussal politikai változást elérni, bár az ifjú okostelefonos harcosok és a szürke öltönyös politikusok ezt még mindig nem értik.
Csak egy ostoba engedheti meg az ellenségének, hogy a gyermekeit tanítsa.
A tanórák elbutítanak. Kiirtják az önálló gondolatokat.
Az emberek nagy tömegei végképp elszoktak a gondolkodástól. A tudományos eredményeket nem értik, a tudományos gondolkodás szelleme nem hatja át őket. (...) Az iskola, amelynek ezen a helyzeten segíteni kellene, csak ismereteket tanít, nem a tudomány szellemét, és pláne nem ennek a szellemnek a méltánylását, vagy élvezetét.
Ne tartsátok a katedrát se trónnak, se szószéknek! A tanító nem azért ül magasabban, hogy imádjátok, hanem, hogy jobban lássátok egymást. A tanító nem őrmester, és nem jóisten. Nem tud mindent, és nem is tudhat mindent. (...) A tanító nem varázsló, hanem kertész. Gondozni és ápolni tud, és fog is benneteket. Növekedni azonban magatoknak kell!
Ha egy gyerek saját tapasztalatai alapján eredményesen alakított ki egy fogalmat, akkor megalkotott valamit, ami előzőleg nem létezett, és ez a valami pszichológiai értelemben is beépül a személyiségébe, ugyanúgy, ahogy táplálékának lényeges anyagai beépülnek testébe. Ennek a tudásdarabnak olyan értéke lesz számára, mint egy kedve szerinti kép festésének, egy jó történet megírásának vagy egy izgalmas színdarab kitalálásának, amit társaival eljátszhat. Önmagában lesz értékes, mert annak az anyagnak lesz egy része, amelyből maga az élet áll.
Ha elérnénk, hogy a gyerekek a cselekedet örömét többre becsülnék, mint a birtoklásét, ezzel olyan emberek felnevelését segítenénk, akiknek a magatartását nem teljesen a - bármilyen józan értelemben vett - önérdek határozza meg: akiket sokkal jobban érdekelne az, amit csinálnak, mintsem sokat törődnének azzal, hogy a szomszédaiknak jobban megy.
A matematikatanulás mozgatóerejének (...) a felfedezés izgalmának kell lennie, nem pedig annak a kétes értékű célnak, hogy másoknál jobb osztályzatokat kapjunk, vagy valamilyen díj dicsőségében sütkérezzünk.
Facebook
Pinterest