Idézetek a nyelvről
Mindenki számára a saját neve az anyanyelv legszebb és legfontosabb szava.
Sok mindent hagy örökül egyik nemzedék a másikra - de mind között a legfontosabb a nyelv. Ez a hagyomány hordozza az évezredekben összegyűjtött tudásunkat, közvetíti az időben, s így folytonosságot biztosít az értelmes emberi életnek.
A nyelvet jól és szépen használni egyike a legnagyobb örömnek.
Nem csupán beteljesít és gyönyörködtet a nyelv, hanem szabaddá is tesz. S ez a legnagyobb dolog. Miközben a tárgyához közelít, fölé is emel.
Viszünk magunkkal magunkban eleget: szeretetet és gyűlöletet, emlékeket, élőket és halottakat, barátokat, ellenséget, régi és új életet, feleségeket, asztmát, allergiát - csak remélni tudjuk, hogy infarktust, rákot nem -, közös történeteket ezer szereplővel, megnézett filmeket és elolvasott könyveket, meg persze a magyar nyelvet, ezen gondolkodunk, beszélünk, sértődünk és nevetünk.
A nyelv (...) belső változásait általában nem lehet megváltoztatni. A nyelv (és vele együtt a nyelvszokás) nagyobb úr, mint a nyelvész.
A szójátékban és a humorban lelt öröm hasonlatos a testi örömhöz, mondjuk a bukfenchez. Hogy hopp, ezt meg tudom csinálni.
A nyelv személyesebb, mint a fogkefe.
A szaktudományos megközelítésre általában az jellemző, hogy sokkal kevésbé magabiztos, mint az iskolai tankönyvek (például én nem tudok egész határozottat mondani arról, hogy mikor érdemes összetett igés kifejezést tekinteni a mondat "állítmányának"), cserébe viszont nem állít olyanokat, amiken már egy alsós tanuló is észreveszi, hogy nem stimmelnek.
Egy ismeretlen nyelvet (...) kizárólag egyetlen módon lehet megtanulni. Muszáj kommunikálni az egyik anyanyelvi használójával, azaz kérdéseket kell neki feltenni, hosszas társalgást folytatni vele, és hasonlók.
Az ősidőkben, amikor beszélni kezdtünk, minden szó, amit az ősember először kimondott, költészet volt, és költészet az egész nyelv. Most már mechanikusan használjuk, de annak idején minden szó előszöri kimondása, megjelenése a közösségnek a költészete volt.
Mégiscsak a nyelv teszi így vagy úgy helyükre a dolgokat. A magasba emeli és a földre ejti őket.
A nyelvnek ereje van. Nem csak kifejezi a társadalmunkat, hanem formálja is azt.
A nyelv nem egy hatóság által törvénybe iktatott protokoll, sokkal inkább egy wiki, ami író és beszélő milliók közreműködésével épül, akik szüntelenül a saját igényeik szerint hajlítják, miközben feltartóztathatatlanul öregednek, meghalnak, majd felváltják őket a gyermekeik, akik a maguk céljára formálják tovább.
A terhesség azzal kezdődik, hogy a társadalom némi erőszakot tesz a férfiak - esetemben több mint negyvenévi - kitartó munkával tökéletlenre csiszolt nyelvhasználatán. A terhesség például az ateistáknál is áldott állapot lesz. Továbbra is terhességnek nevezni minimum félig végrehajtott csecsemőgyilkosság. A nyelvi abortusz bigott híveiből összeállt statáriális vérbíróság jogerős ítélete szerint azért, mert "a gyerek nem teher". Pedig dehogynem. Én láttam a csajomat terhesen. Hát azt nézni is teher, nemhogy hordani.
Facebook
Pinterest