Idézetek a művészetről
Az íráshoz éppen olyan hajlandóság kell, mint a takácssághoz vagy hímzéshez. Valahogy úgy képzelem, hogy hallatlan engedelmesnek kell lenni a kéznek, amely a gondolatokat átveszi, és a betűket a papirosra rajzolja. Az ujjakban, a kézben rejtőzhetik valamely kis szellem, amely felébred a hívásra, és kezdi a maga tennivalóit; viszi a tollat az ismeretlenségbe, a papiros fehér tengerén.
A természet közömbös másolata is sokkal szebb, mint a legnagyobb képzelet eredménye.
Lenyűgöz, ha valaki arra szánja az idejét, hogy megfogalmazzon valamit, ami megfogalmazhatatlan, kimondhatatlan. Ezzel lehetőséget kapok valaminek a megismerésére, mint régen az iskolában egy jobb órán. Beleláthatok egy világba, amit nem ismertem azelőtt. Nagyon hálás vagyok, ha ilyennel találkozom, vagy ha egy színésznél látok ilyen önfeláldozó munkát: ha valaki magát ajánlja fel a megismerésre.
Ha egy művész nem tudja megőrizni a szellemi szabadságát, akkor értelmét veszti az egész.
Sértettségből nem lehet jól művészetet létrehozni.
A színháznak csak sejtetnie kell. Nem helyes, ha direkten kimondódnak a dolgok, mert az megosztja a nézőket.
A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni.
A színház könyörtelen: a rendező, a kollégák azonnal beszólnak, ha van miért. De a piszkálódás szeretetből adódik.
A színpad az terápia. Igazán mindenki ott él. Néha olyan, mintha a két fellépés közötti élet lenne a virtuális.
Kultúránk tesz felismerhetővé bennünket, ezért nagy felelősség, hogy miként ápoljuk, és milyen párbeszédet folytatnak a közönséggel, illetve egymással a művészeti szcéna szereplői.
Egy színházban mindig van kockázat, mondhatni, hogy maga a színház kockázat.
A színház egy egész életet követel.
Ha nem akarsz csalódni a festészetben és a művészetben, ne tekintsd a mesterségednek, bármilyen tehetséges vagy is; a pénzt és a hatalmat máshol keresd, de ne fordíts hátat a művészetnek akkor se, ha a tehetséged és a munkád elismerését nem kapod meg.
Az igazi tehetségnek, az igazi művészetnek nem árt az arany és a hírnév. Sőt, az igazat megvallva, a tehetségnek joga van a pénzre és a dicsőségre.
A festés nem "állás". A festés az élet.
Facebook
Pinterest