Idézetek a művészetről
Egy festmény ideje - jó esetben - a mindig, a most már örökké. A metafizika.
A szimmetriában, az egyensúlyban és a ritmusban a természeti jelenségek lényegi vonásai fejeződnek ki: a természet összefüggő volta, a rend, a logika, az élő folyamat. A művészet és a tudomány itt közös alapokra találhat.
A színház élő organizmus, amiben nem lehet mindig újratermelni magunkat, de a kísérletezésnek helye van. Ugyanakkor az újításnak találkoznia kell a közönség igényeivel, mert a jelennek dolgozunk.
Az a színház, amelyik nem szórakoztat, nem érheti el a hatását, hiszen az unatkozó néző fogékonysága nem létezik. Ugyanakkor, ha a színház pusztán a szórakoztatást tűzi ki céljául, a néző elfogadja azt, de csak olyan élményben lesz része, mintha megivott volna egy pohár sört.
A társadalom pszichés állapotát feldolgozni ugyanolyan fontos, mint az emberekét. Ha valaki kialvatlan és nem evett, hisztérikussá válik. Ha a társadalom nem kapja meg a feloldozást, a törődést önmagával - ennek eszköze többek között a színház - akkor fölrobban.
A színészet végeláthatatlan munka, egy igazi fekvő nyolcas.
Egy színész akkor tud hiteles lenni a szerepeiben, ha van köze a közvetítendő érzelmekhez. Félreértés ne essék, nem kell gyilkosnak lenni ahhoz, hogy egy ilyen szerepet eljátsszon az ember, de az indulattal vagy épp a dühvel valamiféle köszönő viszonyban kell lenni. Minden esetben igyekszem megkeresni a kapcsolatot és hiteles maradni. Minden szerepről úgy gondolkozom, mint különálló karakterről, melyek szándékai, motivációi még ha ismerősek is, nincs közük hozzám.
Előbb látni kell, s csak utána elkezdeni rajzolni; ha túl gyorsan akar rajzolni az ember, még mielőtt látna, akkor mindenképp elrontja.
A művészet az egész világot folyamatosan fölfedezi és értelmezi, ugyanúgy mint filozófia, a vallás vagy a tudomány. Csak más a fókusztávolság.
A mű soha nem az adott festőnek vagy szobrásznak a lenyomata, nem is magában az emberben jön létre, hanem az ember és az univerzum között, illetve az ember és a műve között. Mint egy prizma.
Amikor a kép működni kezd a nézőben, ugyanolyan folyamat kezdődik el, mint a festőben munka közben, ugyanolyan beláthatatlan, ugyanolyan irracionális.
A színházban az ember az életét adja oda.
A színjáték lényege az, hogy szívből játsszon az ember.
Nem számít, hányszor teszi meg az ember, de amikor bármilyen bemutató előadáson először gördül fel a függöny, és színpadra kell lépni, akkor bizony elakad a lélegzet, és a torokban dobog a szív.
Egy jó alakítás mindig olyan, mint valamiféle meleg ragyogás.
Facebook
Pinterest