Idézetek a lelkiismeretről
Én szerettem a testvéremet. (...) Nagyon szerettem őt, de végül nem tudtam mellé állni... Képmutatás azt mondani, hogy szeretsz valakit, és mégis találsz hibát a cselekedeteiben? (...) Ennek a kérdésnek nem volt semmi értelme. A szeretetben nincsenek szabályok vagy előírások.
A tiszta szívvel együtt jár a tiszta gondolat, a tiszta kéz, a tiszta lelkiismeret.
A bűntudat nem más, mint önmagunk ellen fordított harag - haragszunk magunkra, amiért nem tudjuk megváltoztatni a megváltoztathatatlant. Ezt nem lehet megúszni. Úgyhogy nekünk kell eldöntenünk, hogy a sok öröm mellett hajlandók vagyunk-e felvállalni a szomorúságot is.
A lelkifurdalás szó szerint a lelket átfúró fájdalom: ezt éljük át, mikor ilyet érzünk.
Bocsánatot kérni valakitől bonyolult dolog, kényes kötéltánc a dacos büszkeség és a könnyes bűnbánat között, és ha nem nyílunk meg teljesen a másiknak, minden bocsánatkérés üresnek, hamisnak hangzik.
Nincs kínzóbb a felismerésnél: hazugnak látni, mit beszéltél, mondandónak, mit elhallgattál, adandónak, amit nem adtál.
Csak olyanokat lehet szenvedésnek kitenni, akiknek van lelkiismeretük. Csak olyanokat lehet büntetni, akiknek meghiúsítható reményeik vagy eltéphető kötelékeik vannak, akiket érdekel, hogy mások mit gondolnak róluk. Igazából csakis azok büntethetők, akik egy kicsit már jók.
Ami volt, elmúlt. Nem tudunk változtatni rajta. Ha tehetünk valamit, hogy helyrehozzuk a dolgokat, akkor tegyük meg most azonnal. Ha nincs mit tenni, akkor fogadjuk el, és tanuljunk belőle, vagy tépelődjünk és morfondírozzunk még tovább saját magunkon, ahelyett, hogy azzal a személlyel foglalkoznánk, aki miatt bűntudatot érzünk. Ezek a lehetőségeink. Ugye, tudjuk, melyiket kell választanunk?
Sosem felejtjük el, ha olyasmit teszünk, amit nem lett volna szabad. Az ilyesmi vészjóslóan ott lebeg a tudatunkban (...), és nem hagyja, hogy elfelejtsük.
Az átkok tiszta elektromos áramként rázzák a testet, átjárják az utolsó hajszálig, ahelyett, hogy arra sújtanának, akiknek szánták őket.
A legnagyobb lélek csakúgy képes a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre; s akik lassan mennek, de mindig az egyenes úton maradnak, sokkal tovább érhetnek, mint akik szaladnak, s az egyenes útról letérnek.
Azt mondják: hol szorít a cipő, nem tudja más, csak a viselő.
Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett.
Szeretnék gyerek lenni, mert úgy érzem, valamit nem jól csináltam akkor. Elrontottam. Nem voltam jó kislánya a szüleimnek, és be szeretném pótolni.
Tudod, mi a pokol? Nem tűz és ördögök... nem az, amit gyerekkorunkban tanultunk! Mi magunk építjük a magunk poklát... még életünkben... ahányszor fájdalmat okozunk... ahányszor szenvedést okozunk!
Facebook
Pinterest