Idézetek a lelkiismeretről
A lelkiismeret hangját éjszaka jobban hallani.
Az erény éppen abban mutatkozik meg, ha az embernek módja és hajlama van a bűnre, mégsem vétkezik.
Míg tart a lelkiismeret-furdalás, tart a bűn is.
Az emberek gyengék. A jó lelkiismeret nem elég a helyes viselkedéshez. És bár úgy érezhetjük, hogy tudjuk, mit szándékoztunk tenni, mindnyájan tudjuk, hogy nem úgy cselekszünk, ahogy mi magunk is szeretnénk.
Semmi sem fogható ahhoz a bűntudathoz, amikor a szívünk legmélyén valami a gonoszhoz húz.
A lelkiismeret az a belső hang, amely arra int, hogy valaki más is figyelhet bennünket.
Sosem szabadultam meg a bűntudattól és a gyötrelemtől. Pusztán elszunnyadtak bennem ezek az érzések, ahogy a mackó saját szöveteiből táplálkozva alussza téli álmát arra várva, hogy eljöjjön az ő ideje.
A bűntudat magányossá tesz, a bűntudat elszigetel.
Nincs ember (...), aki ne tudná, ha csak egy másodpercig is, hogy más az, amit az önző énje, s más, amit a lelkiismerete akar.
Nem kedvelem az önvádat, kikezdi a kedélyt.
Aki szembenéz bűntudatával, egyensúlyra talál.
Star Wars: A klónok háborúja c. film
A bűntudat sokkal kegyetlenebb, mint a halál. Hisz mindenki meghal, de csak néhány ember érez igazán bűntudatot a rossz döntése miatt.
Az aggodalmaskodás és a lelkiismeretfurdalás a két legnagyobb időpocsékolás a világon. Rengeteg energiát vesznek el, és mindez a semmiért. A helyzeten egyáltalán nem változtatnak, de miattuk nagyon pocsékul érezheti magát.
Két fiatal láma, papjelölt haladt egy ünnepnapon a templom felé egy erdőn át, hogy istentiszteleten vegyenek részt. Amint vidáman mendegéltek, észrevették, hogy egy öreg anyóka rőzsével a hátán a hídon megbillenve beleesett a patakba. Az egyik odaszól a másiknak, mit tegyünk? Nem mehetünk oda segíteni, mert sáros lesz a sarunk, és így nem engednek be az Isten házába. A másik rá sem hederít az aggodalmaskodóra. Odamegy az anyókához, kisegíti a patakból, elviszi egy darabon a biztos útig a rőzséjét és elköszön tőle. Vidáman, fütyörészve tér vissza, míg a társa megrökönyödötten áll, és várja. Továbbhaladnak. A segítő kispap szökellve halad, a másik egyre lassabban, egyre komorabban. A segítő láma ekkor odafordul a társához, és így szól hozzá: "Te még mindig cipeled?"
A bűntudatról nem tudunk semmi bizonyosat, csakis annyit, hogy végtelenül legyengít. Annyira, hogy nincs erőnk ökölbe szorítani a kezünket, lehunyni a pillánkat. Nincs erőnk öklendezni, nincs erőnk kihányni a bűnt magunkból, nincs erőnk arra se, hogy szappannal mossuk testünkről a sárt. A bűnt kéne ilyenkor megtalálni, nincs is olyan mélyen, de gyengék vagyunk, s ha elérnénk, sem tudnánk megmarkolni.
Facebook
Pinterest