Idézetek a küzdésről
Nem velünk van a baj, hanem azzal a móddal, ahogy kinyilvánítjuk egymásnak a szerelmünket. Ha elfogadnánk, hogy léteznek problémák, akkor együtt tudnánk élni ezekkel a problémákkal, és boldogok lennénk.
Néha úgy ütsz a legjobban, ha hátralépsz. De ha túl nagyot lépsz hátra, akkor már nem is harcolsz.
Csak az az ember, aki megtapasztalta a fényt és a sötétséget, a háborút és a békét, a bukást és a felemelkedést, egyedül az a személy tapasztalta meg igazán az életet.
Nem becsülhetjük le annyira a gonoszt, hogy nemlétezőnek tekintsük. A gonosz ugyanis létezik. És erős. Néha erősebb, mint a jó. Ez az igazság. Fel kell ismerni és harcolni kell ellene. Különben (...) elnyel minket a sötétség.
Rengetegen vagyunk, akik irtóztatóan dzsungeles, dögletes, gyötrelmes tév- és kerülőutakon bolyongunk, hogy aztán végül ugyanoda érkezzünk, már ha célba támolygunk egyáltalán, ahová mások nyílegyenesen, tánclépésben, némelyek diadalmenetben jutnak el.
Az akadályok nem győzhetnek le; minden akadály azért van, hogy legyőzzük.
Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.
Az élet edzés. Amikor edzünk, fölkészülünk arra, ami előttünk áll. Élet és halál értelmét veszti, nem létezik más, csak a kihívások, amelyeket örömmel fogadunk és nyugodtan küzdünk le.
Az embernek sokféle megpróbáltatáson kell átesnie, mire beteljesíti a sorsát.
Az emberi jellem mindaddig megismerhetetlen, amíg el nem jön a próbatétel napja. Ez a próbatétel legtöbbünknél az élet korai szakaszában jön létre. Az ember eléggé hamar szembekerül azzal a ténnyel, hogy meg kell állnia a maga lábán, szembe kell néznie a veszélyekkel és nehézségekkel, és hogy a maga módján kell megbirkóznia velük. Ami lehet egyenes mód és lehet csalárd - de bármelyik is, az ember rendszerint már korán megtudja, hogy milyen fából faragták.
Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk.
De könnyű kívánni a halált, ha nincsen semmi bajunk! De könnyű beleszeretni a halálba annyira, amennyire én voltam szerelmes belé világéletemben, holott láttam, hogyan roppannak össze leghűségesebb imádói, mikor eljön a vég, hogyan sikoltozzák, hadd éljek még, mintha semmi értelme sem lenne a fekete fátylaknak, a liliomoknak, a gyertyaillatnak, és a sírgödör grandiózus ígéretének. Tudtam ezt. De azért mindig azt kívántam, hogy bár haltam volna meg. Így bírtam ki az életet.
Apám mindig azt mondta, hogy ha valami nehézségem támad, nézzek körül, és meglátom, hogy mindenki másnak vannak gondjai, amit ők ugyanolyan komolynak éreznek, mint én a magamét.
Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Az ember önkéntelenül is a kisebb erőkifejtés irányába mozdul el. Sokszor még akkor is markolja a megszokottat, amikor már maga is tudja, hogy tovább kell lépni, mert ez már nem az. Ami eddig építő volt, most már rombol. Akarva-akaratlanul is akadályoz, hátráltat, visszafog. Sokszor érezzük, hogy eljött a változás ideje, de nincs erőnk elindulni. Várunk, tűrünk, kitartunk, és reméljük, hogy majd csak történik valami.
Facebook
Pinterest