Idézetek a küzdésről
Akármilyen rögös út vezet a hegyre, biztos van még rögösebb.
Ha az ember azt mondja: - én erről nem tehetek - mert én ilyen vagyok -, elveszett. (...) Mert a tehetetlenség beismerésével olyan erőket szabadított fel magában, amelyeket nem tud többé legyőzni soha.
Minden problémának van megoldása. Kivéve azokat, amelyeknek nincs. És azokkal mi a teendő? Nem veszünk róluk tudomást!
Ha az ember szép sorban, egyenként megküzd a problémákkal, egy idő után eléri a békét és az összhangot.
Egyedül kell harcolnia, elszigetelten harcostársaitól, ésszel és ügyességgel, adott esetben reménytelenül, mert nem várhat segítséget.
Az ember valahogy talál módot arra, hogy túlélje élete legborzalmasabb élményeit. Valahogy eltelnek a napok, egyik a másik után, és összetörve, elkeseredetten, de csak megyünk tovább. Telnek a napok, és mi csak sodródunk velük, néha megdöbbenve, hogy még mindig élünk.
De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem; amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel.
Egy problémát mindig sokkal könnyebb eltemetni, mint megoldani.
Az élet játékként kezdődik, és egy halálig tartó küzdelemként végződik.
Lépj elő, szerelmes népem, a sötétből, Mutasd meg végre, hogy különb vagy bárkitől! Alkoss új rendet a végtelen káoszból, Magad uram, Magyar - Hisz nincs más, ki érted szól!
Már észrevettem, monsieur, hogy azok, akik csak szórakoznak együtt, soha nem szeretik, vagy nem becsülik egymást úgy, mint akik együtt dolgoznak, vagy talán szenvednek is.
Mert amitől félek, az ismeretlen. Csak azt tudom, hogy nagyon jó is lehet belőle és nagyon fájdalmas is. De egyik sem riaszt vissza. Bele merek ugrani. Hiszen nem az a lényeg, hogy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz, hanem az a lényeg, hogy a végén el tudjak számolni önmagammal.
Mert minden egy gyerekkori álommal kezdődik, hinni magadban akkor is, amikor már minden elveszni látszik. A legszebb az egészben, végigjárni az utat, igen, a cél maga az út.
Maga kezdettől fogva rokonszenves volt nekem, nemcsak azért, mert ellenségeim ellenségei a barátaim, hanem mert ugyanazzal az ellenszegüléssel indult neki az életnek, mint én tíz-tizenöt évvel ezelőtt. "Sokat állj ellen, és keveset engedelmeskedj."
Valódi sikerélményt mindig csak egy új dolog adhat, egy új megmérettetés. Nagy megmérettetésből pedig nagy sikerélmény fakadhat, hiszen ezzel bizonyíthatom önmagamnak, hogy beletettem mindazt, amit csak tudok. És ez kisugárzást ad. És mégis félünk, félünk az újtól.
Facebook
Pinterest