Idézetek az igaz szerelemről
Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban kettőnkön át egy csöndes szikra pattan, mint búcsuterhes hosszu zokogás; s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja, s a párás tükröt, elhalt lobogást hű kézzel és ragyogva megujitja.
Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.
Azt mondják, amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.
Eszményien szépséges arcába bámultam, és a szerelem megindult bugyborogva a bensőmben, minden elárasztott, mászott fel az összeszorult gyomromból a torkomba, fel a szemeimbe, szinte túlcsordultam, kibuggyant belőlem az érzelem.
A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem.
Nálad a víz, nálam a szél. Elpusztulhat minden, ha mindez összeér, Mégis vízért sír a szél.
S a víz a sok vad ajándéktól kijön értük, elönti őket, hanem hiába zúg, - zúgása erősbíti az éneklőket. A lányok dalát: Tenger vagyunk, keserű só vagytok ti bennünk, - a fiúk dalát: Partok vagyunk, keserű tenger vagytok bennünk.
Repültél hozzám s felborultak a székek szinte körülötted, (...) jöttem száz mérföldön keresztül, de az a két vagy három méter - amit utamból visszaadtál - mérföldek ezreivel ért fel, az a táv, az a semmi - pálya amivel megrövidítetted utam hozzád, az méri hosszát lemérhetetlen közelednek.
Ó, és akkor merre, hová? Önnön szíved kiűz önmagadból, nem tágít, ott van a sarkadban, már majdnem kiléptél önmagadból, s nincs visszaút. Mint egy eltaposott bogár, kidülledsz önmagadból, s az a csöpp felszínes keménység s külalak nem számít már.
A barátok és a család, a tudat, hogy ők törődnek veled, ez tudja a gondokról elterelni a figyelmünket. Ha szeretünk, és engedjük, hogy szeressenek minket, azzal tartalmat adunk az életünknek. Ebben különbözünk az állatoktól. És legalább egy időre, a szerelem segítségével elfelejtkezhetünk az istenverte sötétségről, ami a legvégén mindannyiunkra vár.
Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság.
A kulcs (...), hogy találj valakit, akinek az őrültsége passzol a tiédhez.
Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.
Nem fontolgat az, ki szívével szeret, mert szíve titkát bátran megmutatni kész!
A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban kettőnkön át egy csöndes szikra pattan, mint búcsuterhes hosszu zokogás; s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja, s a párás tükröt, elhalt lobogást hű kézzel és ragyogva megujitja.
Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.
Azt mondják, amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.
Eszményien szépséges arcába bámultam, és a szerelem megindult bugyborogva a bensőmben, minden elárasztott, mászott fel az összeszorult gyomromból a torkomba, fel a szemeimbe, szinte túlcsordultam, kibuggyant belőlem az érzelem.
A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem.
Nálad a víz, nálam a szél. Elpusztulhat minden, ha mindez összeér, Mégis vízért sír a szél.
S a víz a sok vad ajándéktól kijön értük, elönti őket, hanem hiába zúg, - zúgása erősbíti az éneklőket. A lányok dalát: Tenger vagyunk, keserű só vagytok ti bennünk, - a fiúk dalát: Partok vagyunk, keserű tenger vagytok bennünk.
Repültél hozzám s felborultak a székek szinte körülötted, (...) jöttem száz mérföldön keresztül, de az a két vagy három méter - amit utamból visszaadtál - mérföldek ezreivel ért fel, az a táv, az a semmi - pálya amivel megrövidítetted utam hozzád, az méri hosszát lemérhetetlen közelednek.
Ó, és akkor merre, hová? Önnön szíved kiűz önmagadból, nem tágít, ott van a sarkadban, már majdnem kiléptél önmagadból, s nincs visszaút. Mint egy eltaposott bogár, kidülledsz önmagadból, s az a csöpp felszínes keménység s külalak nem számít már.
A barátok és a család, a tudat, hogy ők törődnek veled, ez tudja a gondokról elterelni a figyelmünket. Ha szeretünk, és engedjük, hogy szeressenek minket, azzal tartalmat adunk az életünknek. Ebben különbözünk az állatoktól. És legalább egy időre, a szerelem segítségével elfelejtkezhetünk az istenverte sötétségről, ami a legvégén mindannyiunkra vár.
Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság.
A kulcs (...), hogy találj valakit, akinek az őrültsége passzol a tiédhez.
Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.
Nem fontolgat az, ki szívével szeret, mert szíve titkát bátran megmutatni kész!
A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban kettőnkön át egy csöndes szikra pattan, mint búcsuterhes hosszu zokogás; s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja, s a párás tükröt, elhalt lobogást hű kézzel és ragyogva megujitja.
Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.
Azt mondják, amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.
Eszményien szépséges arcába bámultam, és a szerelem megindult bugyborogva a bensőmben, minden elárasztott, mászott fel az összeszorult gyomromból a torkomba, fel a szemeimbe, szinte túlcsordultam, kibuggyant belőlem az érzelem.
A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem.
Nálad a víz, nálam a szél. Elpusztulhat minden, ha mindez összeér, Mégis vízért sír a szél.
S a víz a sok vad ajándéktól kijön értük, elönti őket, hanem hiába zúg, - zúgása erősbíti az éneklőket. A lányok dalát: Tenger vagyunk, keserű só vagytok ti bennünk, - a fiúk dalát: Partok vagyunk, keserű tenger vagytok bennünk.
Repültél hozzám s felborultak a székek szinte körülötted, (...) jöttem száz mérföldön keresztül, de az a két vagy három méter - amit utamból visszaadtál - mérföldek ezreivel ért fel, az a táv, az a semmi - pálya amivel megrövidítetted utam hozzád, az méri hosszát lemérhetetlen közelednek.
Ó, és akkor merre, hová? Önnön szíved kiűz önmagadból, nem tágít, ott van a sarkadban, már majdnem kiléptél önmagadból, s nincs visszaút. Mint egy eltaposott bogár, kidülledsz önmagadból, s az a csöpp felszínes keménység s külalak nem számít már.
A barátok és a család, a tudat, hogy ők törődnek veled, ez tudja a gondokról elterelni a figyelmünket. Ha szeretünk, és engedjük, hogy szeressenek minket, azzal tartalmat adunk az életünknek. Ebben különbözünk az állatoktól. És legalább egy időre, a szerelem segítségével elfelejtkezhetünk az istenverte sötétségről, ami a legvégén mindannyiunkra vár.
Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság.
A kulcs (...), hogy találj valakit, akinek az őrültsége passzol a tiédhez.
Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.
Nem fontolgat az, ki szívével szeret, mert szíve titkát bátran megmutatni kész!
A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Egy rózsaszínkék titkos alkonyatban kettőnkön át egy csöndes szikra pattan, mint búcsuterhes hosszu zokogás; s majd jön egy angyal, a kaput kinyitja, s a párás tükröt, elhalt lobogást hű kézzel és ragyogva megujitja.
Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.
Azt mondják, amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.
Eszményien szépséges arcába bámultam, és a szerelem megindult bugyborogva a bensőmben, minden elárasztott, mászott fel az összeszorult gyomromból a torkomba, fel a szemeimbe, szinte túlcsordultam, kibuggyant belőlem az érzelem.
A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem.
Nálad a víz, nálam a szél. Elpusztulhat minden, ha mindez összeér, Mégis vízért sír a szél.
S a víz a sok vad ajándéktól kijön értük, elönti őket, hanem hiába zúg, - zúgása erősbíti az éneklőket. A lányok dalát: Tenger vagyunk, keserű só vagytok ti bennünk, - a fiúk dalát: Partok vagyunk, keserű tenger vagytok bennünk.
Repültél hozzám s felborultak a székek szinte körülötted, (...) jöttem száz mérföldön keresztül, de az a két vagy három méter - amit utamból visszaadtál - mérföldek ezreivel ért fel, az a táv, az a semmi - pálya amivel megrövidítetted utam hozzád, az méri hosszát lemérhetetlen közelednek.
Ó, és akkor merre, hová? Önnön szíved kiűz önmagadból, nem tágít, ott van a sarkadban, már majdnem kiléptél önmagadból, s nincs visszaút. Mint egy eltaposott bogár, kidülledsz önmagadból, s az a csöpp felszínes keménység s külalak nem számít már.
A barátok és a család, a tudat, hogy ők törődnek veled, ez tudja a gondokról elterelni a figyelmünket. Ha szeretünk, és engedjük, hogy szeressenek minket, azzal tartalmat adunk az életünknek. Ebben különbözünk az állatoktól. És legalább egy időre, a szerelem segítségével elfelejtkezhetünk az istenverte sötétségről, ami a legvégén mindannyiunkra vár.
Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság.
A kulcs (...), hogy találj valakit, akinek az őrültsége passzol a tiédhez.
Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.
Nem fontolgat az, ki szívével szeret, mert szíve titkát bátran megmutatni kész!
A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Facebook
Pinterest