Idézetek az igaz szerelemről
Meghalnánk, mondván: "Bűn és szenny az élet, Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."
Egy semmi vagyok, nem fogok meggyógyulni sohasem. Belém csapott a szerelem villáma, és menthetetlenül eléget. Egy olyan szálka, amit nem lehet kihúzni. Részem nekem, bárhová megyek, mindenhol ő van.
Szerelem a kolera idején c. film
A szív törékeny műszer. Ezért is óvjuk olyan erőteljesen, ezért adjuk oda olyan ritkán, és ezért jelent olyan sokat, ha mégis megtesszük. Vannak szívek, amelyek törékenyebbek másoknál. Valahogy tisztábbak. Mint a kristály az üvegek között, de még összetörve is gyönyörűek.
A szegénység a szerelem szolgálója.
A tűz, amely világít, az a tűz, amely emészt is.
Élet koronája, nyugtot nem ismerő boldogság vagy te, szerelem.
A legtöbb férfi aprólékos részletességgel tud beszélni a nőről, akit használ, ámde nem szeret. Mihelyt szerelmes lesz, tekintete elbutul, szava elapad. Himnuszt költ a kedvesről, csakhogy ezt már magába zárja. E gondolatokhoz illetéktelen az idegen fül.
Ó, mily idegesítőek azok a lények, akik közömbösek a szívünknek, akik kiválasztottak bennünket, de akiket mi nem választottunk ki.
A szerelem nem mindig villámcsapás, néha csak belopakodik szépen csendben.
Szép volt, mint egy rét, ha átsuhan rajta a szél. Az élet lüktetett benne... A régi, érthetetlen, megfejthetetlen talány. A parányi magban megvan már az egész fa gyökerestül, lombostul, koronástul, ahogy majdan virágba borul egy szép áprilisi napon. Egy szerelmes éjszakából, egy csepp plazmából bontakozott ki ez a két váll, ez a szem, ez az arc és újabb csoda, hogy milliónyi lény közül éppen vele kellett találkoznom... Annak a csepp plazmának már megvolt a rendeltetése, hogy évek múltán felém jöjjön.
A szerelemről nem kell beszélni, mert a szerelemnek megvan a saját hangja, és magától beszél.
- Arra gondoltam... te és én... talán elmehetnénk valahová... együtt. Mostanában. Ma. Most azonnal. Gyere velem, Hanna! - Nem, én... nem hiszem, hogy ez lehetséges. - Miért nem? - Mert azt hiszem, ha mi együtt elmegyünk valahová, attól félek, egy nap, talán nem ma, nem is holnap, de egy nap hirtelen... sírni kezdenék... olyan nagyon, hogy semmi és senki nem állítana meg. És a könnyek megtöltenék a szobát, és én nem kapnék levegőt, magammal rántanálak, és mindketten megfulladnánk. - Megtanulok úszni, Hanna. Esküszöm, megtanulok úszni.
A szerelem tele van csapdákkal. Eleinte, amikor ki akar bontakozni, elvakít a fénye, és nem engedi, hogy észrevegyük az árnyékokat, amelyeket pedig éppen ez a fény idéz elő.
Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt, Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
- Mit mondtál? - Szeretlek. - Nem értem. - Én sem.
Facebook
Pinterest