Idézetek az igaz szerelemről
A szellem szépsége csodálatot, a léleké tiszteletet, a testé pedig szerelmet ébreszt. A tisztelet és a csodálat mértékletes; csak a szerelem szertelen.
Bernard le Bovier de Fontenelle
Ne nagyon hivalkodjunk szeretőnk szerelmével. A természet olyan jól alkotta meg a szerelmi kapcsolatot, hogy az érdemnek nem nagy szerepet hagyott benne.
Bernard le Bovier de Fontenelle
Isten félénk, ijedős lénynek teremtette a nőt, és van valami természetellenes az olyan asszonyban, aki nem fél. (...) Mindig legyen valami, amitől félni tudsz, mint ahogyan mindig legyen valaki, akit szeretsz.
De most nem félek többé... igézetben élek. Mintha tudnám a varázsszót... De a varázsszó mindössze annyi, hogy szeretek valakit.
Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. De ehhez két ember kell. Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Itt születik meg a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a MI!
Rokon léleknek érzem, minden mozdulatát értem, s habár származás és vagyon tekintetében tátongó űr választ el tőle, van valami az agyamban és a szívemben, a véremben és az idegeimben, ami szellemi rokonává tesz. Hogy egy-két nappal ezelőtt még egészen másképpen beszéltem? Azt mondtam, semmi közöm hozzá azon túl, hogy fizetést kapok tőle? Megtiltottam magamnak, hogy mást lássak benne, mint kenyéradó gazdámat? De hiszen ez istenkáromlás! Vétek a természet parancsa ellen! Minden jó, igaz, erős, tiszta érzésem őt veszi körül. Tudom, hogy érzelmeimet titkolnom kell; a remény parazsát el kell fojtanom; nem szabad elfelejtenem, hogy ő édeskeveset törődhet velem. Mert amikor azt mondom, hogy rokon lelkek vagyunk, nem úgy értem, hogy én is rá tudom kényszeríteni akaratomat másokra, és hogy belőlem is olyan varázserő árad, mint őbelőle. A lelki rokonságot csak úgy értem, hogy ízlésünk és hajlamaink sok tekintetben megegyeznek. Nem győzöm hangoztatni, hogy kettőnket egy világ választ el egymástól, és azért mégis szeretni fogom őt, amíg csak élek.
A szerelem ellenállhatatlan vágy arra, hogy ellenállhatatlan vágyat ébresszünk.
Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függ akaratunktól, hogy ne szeressünk.
Az idő erősíti a barátságot, és gyengíti a szerelmet.
Szerelemben, uram, mit sem számít az ész.
A szerelemnek hirtelen kell érkeznie, villám és mennydörgés között - mint egy égiháborúnak, amely úgy szakad az életre, felforgatja, elragadja az ember akaratát, mint a falevelet, és örvénybe sodorja mindenestül.
A testek, amelyek a szenvedély oldatában egyszer összevegyültek, örökké emlékeznek.
Rettenetes szerelem, mire nem viszed emberi lelkünk!
Egy perc alatt megadja a szerelem, mit hosszú fáradság alig ér el valaha.
Nehéz a szerelmet meghatározni: annyit mondhatunk róla, hogy a lélekben: hatalomvágy, az értelemben: rokonszenv, a testben pedig: rejtett és kényes vágy annak birtoklására, amit a maga rejtélyességében szeretünk.
Facebook
Pinterest