Idézetek az igaz szerelemről
Én már sokat láttam ezen a világon, és tudom, hogy két dolog biztosan igaz. Egy jó ember tönkremehet abba, ha rossz asszonyt szeret, de ugyanúgy fordítva is áll. A rossz embert is tönkreteheti egy jó asszony iránti szerelme.
A tekintetével az arcomat fürkészi, majd elkapja a pillantását és valahányszor visszanéz rám, olyan érzés, mintha széthullana a világ, és csak mi ketten maradnánk egy élénkzöld mező közepén.
Régebben úgy gondoltam, hogy ez a szerelem: annyira jól ismerni valakit, mintha a saját részünk volna.
Nem biológia a szerelem (akkor az állatok is szerelmesek lehetnének), hanem pszichológia. (...) Mert az benne a csudálatos, a gyönyörű, hogy (ez még biológia) ezer és tízezer hozzám való fiú közt itt van ez az egyetlenegy (most jön a pszichológia), aki ezer és tízezer hozzá való lány közül csakis engem akar, engem választ, engem szeret, és végleg elszánta magát, hogy hozzám kösse az életét. Így leszünk egymásnak a legfontosabbak... épp ez a szerelem! Amikor a lány meg egy fiú eljut odáig, hogy kölcsönösen, egyik a másikat a világon mindenkinél fontosabbnak érzi.
Mivel nem egyenrangúak, tehát nem azonos téttel szeretnek, szüntelenül azon kéne fáradozniuk, hogy életben tartsák a frigyet. Na és? Nem alapvető ez a lobogó szerelmesek esetében is? Ha nem tesznek a tűzre, a láng kialszik. Ez evidencia.
A közhittel ellentétben sok szerelmi kapcsolatot nem fojt meg a házasság, inkább átformálja, megérleli, megnemesíti azokat. Az égig lobogó lángok parázslássá finomodnak, élethossziglan melengetik a feleket.
Ha megszerette is, pillanatokra sem szerelmesedett belé. (...) Eget-földet összeborító, érzéktébolyító, holtomiglan szerelme nem múlt el, még csak nem is szünetelt, csupán hátrafalazta azt a szívében.
Szerelem! Embertelen éhség arcai világítanak vonásaimból, eligéznék fájdalmadat, s hatalmadat. Szeress, ahogy ember meri! Törjön, roppanjon be az arcunk! Emberpár vagyunk, emberi boldogság, ez minden hatalmunk.
A szerelem nem tudomány, ott semmiben nem lehetsz biztos.
A szerelem egyenes arányosságban növekszik a kilométerek számával, amit a szerelmesek azért tesznek meg, hogy találkozzanak.
Hol a bizalom hiányzik, ott a szerelem koszorújának hiányzik a legszebb virága.
Az igazi szerelem hallgat és szenved.
Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik. Már nem egy ember a sok közül, nem egy az ismerőseid közül, hanem valaki más. Mert szereted. Egész szíveddel szereted. Gondolsz rá, de nem emberre gondolsz. Látod őt, de nem embert látsz. Ha vele vagy, ha beszélsz vele, ha rád mosolyog, minden, minden más. Nem emberi. Jóval több annál. Pedig tudod, hogy hús-vér ember ő... de mégsem az. Angyal.
Mosolyunkban meghitt bizalom fénylett. (...) Ilyenkor szinte az volt az érzésem: talán csak a kezemet kellene kinyújtanom a boldogság felé, hogy ezentúl soha többé ne engedjem el – de soha nem tettem meg, mert várni akartam, amíg egyszer Gertrudon is megpillantom a szenvedély és a vágyakozás jelét. Ő azonban egyenletesen lélegzett, s nem látszott rajta, hogy változásra vágyna, sőt gyakran úgy tűnt nekem, mintha szinte kérne, hogy fel ne kavarjam néma összhangunkat.
Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.
Facebook
Pinterest