Idézetek az igaz szerelemről
A ragaszkodás ugyan szeretet, de a szeretet egy sajátos formája. Olyan szeretet ez, amely már nem keres, nem tapogatózik, hanem döntött. (...) Az érett szeretet, amely feltétel nélküli hűséggel egy életre szól.
A szerelem túl van minden okoskodáson - felül áll minden értelmen. A szerelem fenn lakozik valahol a hegyormokon, magasan az értelem lapályai fölött. A lét önmaga fölé emelkedik a szerelemben, olyan magaslatokra, ahová csak ritkán jut el az ember. Az emberi szervezet a szerelemben jut el legfőbb céljának megvalósulásához, és ezért a szerelemmel nem szabad vitába bocsátkozni, hanem úgy kell elfogadni, mint az élet legnagyobb ajándékát.
Állandóan csak rágondolt, együttlétük minden percére emlékezett, ezerszer fölidézte a boldogság és a gyönyör pillanatait, keresett valamit, amibe belekapaszkodhat, bármit, ami reményt adhat, hogy mégis van jövője a kapcsolatuknak.
A szerelem fontos lehet egy kapcsolat kezdetén, de nem ez az az erő, amely összetart két embert.
Az élet során többször szerelmes lesz az ember. Még egy tartós kapcsolatban is újra meg újra azt élik át a pár tagjai, hogy hol az egyik, hol a másik szeret bele valakibe. Egyszerűen ez a helyzet. Valakibe beleszeretni nem döntés kérdése. Inkább olyasmi, ami tudattalan mechanizmusok révén egyszer csak megtörténik, és többnyire nem lehet megtalálni az okát. A szerelem egyszerűen csak megesik az emberrel, tehát nem egy döntés alapján születik meg.
Soha nem az ember szabad akaratán múlik, hogy beleszeret-e valakibe. Aki ezt érti, az felismeri, hogy nincs értelme emiatt vádaskodni.
A szerelem alaposan megviseli az embert. Boldoggá tesz, és megemészt. Az idő felgyorsul körülötte.
Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba.
Az a személy, akit szeretünk, nem egyenlő azzal a személlyel, aki viszontszeret minket.
Tudomásul kell vennünk, hogy a szerelem sem mentes a veszélytől, hogy azok, akik szeretik egymást, életre, halálra felelősek egymásért.
Bármelyik szerelem olyan, mint az egyistenhit, kezdetben önként vállalt, majd patologikus.
Minden szerelem többnyire önszuggerálás... Idő és cinkosság kell hozzá, hogy kialakuljon.
Éppen az a szép a szerelemben, hogy nem tűr el semmiféle kényszert. Őszinte vonzalom.
Mondtam neki, hogy várni fogok rá, és ott leszek mellette, amikor magához tér, és tudja, mit mondott nekem? Mik voltak hozzám az utolsó szavai? (...) Azt mondta: egész életemben neked szerettem volna szép lenni. Én meg csak arra tudtam gondolni, amikor ezt mondta, hogy nekem mindig is az volt.
Régóta elfojtott érzések törtek elő, és ezeket az érzéseket csak ők ketten tudták előhívni egymásból.
Facebook
Pinterest