Idézetek az igaz szerelemről
A szerelem csak akkor lehet valódi, ha állandó. De semmi sem állandó. Ez sajnos tény.
Milyen furcsa, hogy legtöbbször nem a személy, hanem a helyzet miatt leszünk szerelmesek... és gyűlölni is ugyanígy gyűlölünk.
Van egy mondat... "Szükségem van rád." De hogyan? És miért? Egyszerűen azért, mert vagy, létezel, élsz. Mert megnyugtató érzés számomra a létezésed. Nem lehet megmagyarázni, hogy miért. De nem is kell. Önzés ez? Egy picit, talán. (...) Ám ha te is ugyanezt éled meg, akkor már nem önzés, akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat.
A szerelemben nincsen sem szégyenkezés, sem tartózkodás, a szerelem két ember közös tulajdona, akik közt nincs semmiféle korlát vagy büszkeség, mert ami az egyikkel történik, az történik a másikkal is, mert minden érzésük, minden mozdulatuk, testük és lelkük minden rezzenése közös.
Minél jobban szeretünk, annál mélyebben szenvedünk.
Így szereti a szív, ha átgyújtja a hőség, Hibáival együtt szeretni szeretőjét.
Tudom, hogy a szerelem magának afféle étvágy, nekem viszont valamiképpen (...) a lelkek közössége volna, ami nagyon más, mint amit a férfiak elképzelnek.
Az a legjobb benne, hogy amikor a szemébe nézel és ő visszanéz a tiédbe, minden olyan furcsának tűnik, mert erősebbnek érzed magad és gyengébbnek is ugyanakkor. Izgatott vagy és ugyanakkor rémült is. Az az igazság, hogy nem tudod, mit érzel, csak azt, amivé válni akarsz. Ez olyan, mintha elérted volna az elérhetetlent, de még nem voltál felkészülve rá.
Az elől a nő elől, amelyik szeret téged, semmit sem tudsz eltitkolni. Hidd el nekem, az asszonykád mindent tud. Mindent. S ennek ellenére eszében sincs kikaparnia a szemed. Mert valóban szeret téged, valóban törődik veled. Pontosan tudja, mi mindenen mész keresztül, és nem akarja megnehezíteni a helyzeted. S tudod mit? Ha nem mellette döntenél, elfogadná. Ha elmennél, szomorú lenne, de nem hibáztatna senkit és semmit; egy kis idő elteltével újra tudna örülni az életnek, és kivirágozna megint. S erre azért lenne képes, mert szeret téged; azért tudna elengedni, mert fontos vagy neki. Mert a szívében vagy.
Nem rossz néha külön élni attól, akit szeretünk. Találkozni időnként félúton, dobogó szívvel készülni a találkára, lefeküdni Dijonban egy sötét kis szállodában, vagy egy hálókocsiban éjszakázni együtt. Aztán kialvatlanul egymás kezét fogni. Te felszállsz a vonatra, ő is az övére...
A házibuli folytatódik c. film
A szerelem szenvedés. Hogy elkerüljük a szenvedést, nem szabad szeretnünk. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk.
- Maga szerint lehetséges többször ugyanúgy szeretni? - Hát... később egyik sem olyan őrjítő, mint az első volt. - Nem értünk egyet. Szerintem a második a legrosszabb az olyanoknak, mint mi. - Milyenek vagyunk? - Romantikusak. Annyira szeretnénk túljutni az első árulás fájdalmán, hogy vakon sétálunk bele a következőbe.
Élhetsz a világ tetején Sötét gondok legmélyén Rád talál, akárki vagy - A szerelem vak.
Bármennyire is külön dobol a magánszívünk, mégis "együtt vagyunk". Vagyis itt lakik az igazi szeretet. Bár a szívünk külön ver, de az életünk közös. A te szíved és az én szívem lehet, hogy más ütemben ver, de a Teremtőnk közös. Ugyanaz a "dobosunk".
Lehet, van olyan nap, mikor még tagadom, de tudom, hogy mindenedet akarom, ahogy szeretsz, ahogy nevetsz, vagy épp csak hozzám bújsz. És van olyan nap, elfog a félelem, ha nem dobom végre régi életem, félek, nem vársz rám, s így elfordulsz. Ez biztos szerelem, az lesz az ilyen, rég nem keresem, de jó, de ismerem.
Facebook
Pinterest