Idézetek az igaz szerelemről
Van egy arc, amit csak önmagunkat elképzelve látunk - lehet, hogy ez az igazi. (...) És van, van arc, amit csak az lát, aki szeret, akit szeretünk. Ez a legszebb, a legmulandóbb. A legérvényesebb.
Csak azokat szeretjük igazán, akik alkatunk mélyéhez tartoznak. A többi - merő keresés, ügyetlen erőlködés, akármilyen sok helyet foglalnak el az ember életében. Üresjárat.
A szerelem türelmes és nagyon-nagyon nehéz, sőt, talán a legnehezebb dolog, amin mindannyian átesünk. De mi az élet értelme? Végigmenni rajta kevesebb könnyel és fájdalommal, vagy megélni? Próbát teszel valakivel... Minden egy apró szikrával kezdődik, az a legjobb része, azt mindenki szereti, és a másik segít átvészelni a legnehezebb napokat az életben. Egy idő után összevesztek azon, hogy melyik filmet nézzétek meg, vagy mert elfelejtesz egy évfordulót. Haragszol, ő is haragszik, és hirtelen úgy érzed, egyszerűbb lenne megszökni, elfutni. Furcsa, de az univerzum mindig küld jelet, ha hibát készülsz elkövetni. Az univerzum közölni akarja, hogy ha megtaláltad azt, aki felforgatja az életed, az egy a millióból, s őt sosem szabad elengedned.
Legszebb népmondánk A szeretlek. Ősi-nagy, Mesés igazság.
- Mi a szerelem, Maya? Mi az, amit érzel? Mi az, amit érzek? - Hallgass! Szeress! (...) A szavak nem jelentenek semmit, nem tudom általuk neked átadni magam, a beszéd oly esetleges és suta, képtelen kifejezni, amit érzek.
A szerelem gyakran elhal az idő múlásával - de még gyakrabban a távolsággal.
A legjobban arra vágyunk, hogy tartozzunk valakihez. Vannak, akik első látásra egymásba szeretnek, azonnal érzik, a sors egymásnak rendelte őket. Nagyszerű érzés lehet, mint egy tündérmesében. Boldogan élnek, míg meg nem halnak. De azért általában nem ilyen egyszerű. Legtöbbünk számára ez kevésbé romantikus. Tele van bonyodalmakkal, problémákkal, lekésett pillanatokkal és elszalasztott lehetőségekkel. Nem azt mondjuk, amit kellene és nem is akkor.
Pontosan tudom, hol van most... minden pillanatban, minden lélegzetvételnél. Nem szükséges látnom, hogy tudjam. (...) Áramlat követi őt, köt össze bennünket, oly fényes, mint a napfény a folyón. Nem értem, más miért nem érzi. A puszta levegő is izzik kettőnk között.
Szerelem? Hát persze: szerelem! Tűz és láng egy évig, hamuja harmincig.
Az élet szenvedéssel teli, hát sokan elmenekülnek előle. Ha szerelmes leszel, életre ébredsz. És minél erősebb a szerelem, annál jobban tud fájni.
Kétségkívül van valami rokon a baráti és a szerelmi vonzalomban. Mondhatod, hogy az utóbbi esztelen barátság.
Mi lesz a szerelemmel? Keringeni fog a világegyetemben, mint a beteljesületlen szerelmek? Elmúlik? Megmarad örökre? Hogy tud elmúlni, ha tudom, hogy nem viszonzatlan?
A szeretet, mint szerelem. A szerelem, mint újjászületés. A szerelem, mint ezeregy halál. A szerelem, mint végtelenségérzés. A szerelem, mint megismételhetetlenség. A szerelem, mint erő. A szerelem, mint torokszorító kígyó. A szerelem, mint szentség.
De vitt téged ez valaha is akárhova? Bemutatott valakinek? Vállalt téged? Otthon könnyű mondani, hogy szeret.
Ne mint fiú menjen oda, hanem mint férfi. (...) Mint férfi, akin végigszántottak a múlt és jelen csapásai, de aki mégis előrenéz, egy új és egy szebb élet felé. Kérje meg, hogy tartson ki maga mellett. Gondoljon arra, hogy egymás iránt érzett szerelmük igazán gyilkos tűzben állta ki a próbát. Mindketten hajlandók voltak egymásért feláldozni életüket. Ennél csak nem kell nagyobb bizonyíték?
Facebook
Pinterest