Idézetek az időről
Amit szeret az ember, aminek örül, ami vonzza, afelé siet; de ami nemigen csábítja, ahhoz mindig túl hamar elérkezik, és nincs az az ürügy, amit meg ne ragadna, hogy lassítson, hogy meg-megálljon, hogy késleltesse azt a valamiképpen kellemetlen percet.
A közösen eltöltött órák nem feltétlenül adódnak össze. Az eltelt idő önmagában még nem jelent semmit.
Hiába vagyok olyan pali, aki a jelenben él, rájöttem, hogy a múltamat mindig cipelni fogom, és rettegek, hogy meghatározza a jövőmet is.
Egyetlen másodperc végtelenül hosszú - huszonnégy óra mégis egy szemvillanás alatt elsuhanhat. Az idő csak látható jelenetek formájában rögzíthető a memóriánkban. Ezért nincs nagy különbség egy másodperc és huszonnégy óra között.
Mindannyian múltunk rabszolgái vagyunk.
A múlt kísért, a jelen összezavar, a jövő halálra rémít.
Tudom, a múltat nem lehet megváltoztatni, de muszáj, hogy állandóan visszarántson?
Helyes vagy sem, egy dolog jó a múltban: nincs már tovább.
Az élet olyan, mint egy tornádó, amely felszippant, magával ragad, szédítő sebességgel pörget, de úgy érzem, akármilyen gyorsan forgok, az idővel nem tudom felvenni a versenyt.
Volt már valaha olyan érzésed, hogy egy régi eseménynek nem volt meg a folytatása, vagy csak úgy hirtelen véget ért? Telt-múlt az idő, egyik nap a másik után, és annak, ami egy napon megtörtént, egyszerűen elmaradt a folytatása. Még mindig lóg a levegőben, benned, a maga befejezetlenségével.
Az élet csak egy év. Vagy csak egy óra, egy perc, egy pillanat. (...) A többi rutin, alig emlékszünk rá a végén. Ha nem fáj, nincs is.
Hogy milyen lesz a jövő? Ez itt a nagy kérdés. (...) Mi van akkor, ha elunom? Amikor már mindent megtettem, és meghódítottam mindent, akkor mi marad? Miben leli örömét az, aki örökké él, egy olyan világban, amelyik már nem tud több meglepetéssel szolgálni neki?
Az idő képes összezsugorítani egy teret és megszokottá változtatni a különösségét.
Elporlik a jelen és a jövendő, de nem pusztul el sohasem a múlt. Aki egyszer átlépte a teremtés vaskemény, átjárható kapuját, beleszédül az örök létezésbe.
Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő.
Facebook
Pinterest