Idézetek az időről
Az időnek nincs lábnyoma. Jelet te hagysz a járt időben.
Ami elment, nem bánt, ami jön, az titok, s a dolgom az, hogy szeressem, kibontsam, s aztán, ha úgy hozza a sors, elengedjem.
A boldog ember túlontúl elégedett a jelennel ahhoz, hogy sokat gondoljon a jövőre.
A jövőnk nincs előre megírva, rajtunk múlik, hogy miképpen alakul.
Mi az élet? Örökös válás... Alig találkozánk, Búcsúzni kell, - mert az idő, e Vén forspont vár reánk.
Tűnnek az öröm' napjai, 'S bús ködbe borúl életünk, Sírunk sohajtunk utánok De semmit viszsza nem nyerhetünk.
Az idők méhében sok minden vajúdik, ami várja, hogy világra szüljék.
A jövőnek nem lehet ajtót mutatni.
Ami volt, volt, azon már nem lehet változtatni. Ami lesz, az ebben a pillanatban talán valahogy alakítható. De az se biztos.
Az idő pénz, de a pénz nem idő. Az idő legyőzhetetlen.
Százmillió évnyi alvás után végre egy élettől nyüzsgő, pazar bolygóra emeltük a tekintetünk. Néhány évtized múltán ismét be kell hunynunk a szemünket. Hát nem az a legnemesebb, legfelvilágosultabb módja rövidre szabott időnk eltöltésének a napfényben, ha azon munkálkodunk, hogy megértsük a mindenséget és hogy hogyan ébredtünk benne tudatra?
Bízom benne, hogy halott leszek, amikor engem olvasnak. Ne értsenek félre: szeretem az életet és remélem, még hosszú időn át részem lehet benne, de minden szerző arra vágyik, hogy a lehető legszélesebb olvasóközönséghez jussanak el a művei. Mivel a teljes jövőbeni népesség valószínűleg messze felülmúlja kortársaim számát, kénytelen vagyok bízni abban, hogy már meghaltam, mire eljutnak önökhöz a szavaim.
Különös dolog a fénykép: mindig jelen időben van, mindenkit egyetlen pillanatban ábrázol, és az a pillanat soha többé nem jön el. Az utókor számára készítjük, és miközben villan a zár, önmagunk jövőbeni változatára gondolunk, amint visszatekint erre az eseményre.
A halál ébresztett rá, hogy jelen és jövő csak robogó vonatból nézett szalagszerű táj, erdő, amiben nem sétálhatsz, tenger, amiben nem fürödhetsz. Halál nélkül nincs idő, csak időtlen robogás vonatban. A halál a vészfék, ami megállítja a vonatot. A megrázkódtatástól egymásra torlódnak a csomagok és emberek, s mire az ember kikászálódik testek, holmik, üvegcserepek és igeidők összevisszaságából, megváltozott helyzetet talál.
Az idő sohasem vár, szigorúan halad tovább. De nemcsak az idő halad, vele együtt az életünk is telik, ugyanazon a pályán. Ha valamit elrontottunk, nem fordulhatunk vissza, hogy újra próbálkozzunk vele. Az idő nem ismeri a második esély fogalmát.
Facebook
Pinterest