Naoki Higashida

Senkit sem lehet a külseje alapján megítélni. De ha jobban megismerünk egy másik embert, kölcsönösen közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Aki nem tud beszélni, képtelen másokkal megosztani érzéseit és gondolatait. Olyan ez, mintha játékbabaként egész életét elszigeteltségben, álmok és remények nélkül töltené.

Az emlékezetem másképp működik, mint bárki másé. Úgy képzelem, hogy egy "normális ember" memóriája folytonosan van elrendezve, mint egy vonal. Az én memóriám viszont inkább olyan, mint egy ponttenger. A kérdésfeltevéssel mindig "fölszedegetem" ezeket a pontokat - hogy visszaérkezhessek az emlékhez, amelyet a pontok képviselnek.

Az őszinte együttérzés azt jelenti, hogy nem tépázzuk meg a másik ember önbecsülését.

Ha (...) az ember nem tudja, mi az, amit lát, az ugyanolyan, mintha egyáltalán semmit sem látna.

Aki a távoli hegyet nézi, nem veszi észre, milyen szép pitypang virít előtte. Aki az előtte virító pitypangot nézi, nem látja a távoli hegy szépségét.

A legkeményebb megpróbáltatás számunkra az a gondolat, hogy elszomorítunk másokat. A saját nehézségeinkkel elbánunk, de az az érzés, hogy az életünk mások boldogtalanságának forrása, egyszerűen elviselhetetlen.

Minden emberi lény, akár fogyatékos, akár nem, igyekszik képességei legjavát nyújtani, és ha boldogságra törekszik, meg is fogja lelni a boldogságot.

Könnyebben elbánunk a fájdalommal, ha úgy kezeljük, mintha már el is múlt volna, nem pedig tudatni próbáljuk másokkal, hogy fáj valami.

Az evés az élet része, hogy a válogatós evőket okvetlenül unszolni kellene, hogy apránként másféle ételeket is megkóstoljanak.

Bárhová menjünk, bármit csináljunk, soha nem leszünk teljesen egyedül. Még ha úgy tűnik is, hogy egyedül vagyunk, mindig barátok társaságában vagyunk.

Egyetlen másodperc végtelenül hosszú - huszonnégy óra mégis egy szemvillanás alatt elsuhanhat. Az idő csak látható jelenetek formájában rögzíthető a memóriánkban. Ezért nincs nagy különbség egy másodperc és huszonnégy óra között.

Fény nélkül nem bírnánk létezni. A fény felszárítja a könnyeinket, és ha fürödhetünk a fényben, boldogok vagyunk. Talán pusztán csak azt élvezzük, ahogy a részecskéi áradnak ránk. A fényrészecskék vigasztalóan hatnak ránk.

A természet zöldje a növények és a fák élete. A zöld maga az élet.

Az emberekkel azért nem tudunk bánni, mert túlságosan sokat töprengünk azon, milyen benyomást teszünk rájuk, vagy hogyan kellene reagálnunk erre-arra. A természet viszont mindig rendelkezésre áll, hogy szelíd derengésével, lengedezésével, csobogásával, zsongásával magába fogadjon bennünket.