Idézetek a filozófiáról
A filozófia fő feladata minden korban épp az volt, hogy megtalálja az egyéni és közérdek közt a kikerülhetetlen kapcsolatot.
Életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy boldoggá próbáltam gondolni magam, és a tény, hogy nem jártam sikerrel, véleményem szerint egyedül azt jelentheti, hogy nem vagyok elég jó gondolkodó. Eddig még soha nem jutott eszembe, hogy a boldogtalanságom oka esetleg nem a hibás gondolkodás, hanem maga a gondolkodás.
Maga az élet is csak megközelítése valaminek, ami lehetne.
Vajon jut-e még rá idő, hogy az elmélkedéssel olyan nyugalmat nyerjen, ami mentessé teszi a vágytól, hogy elmeneküljön a magány elől, a leglényegibb kérdések elől, amelyek feltevésére kell, hogy ereje és bátorsága legyen az embernek.
Hogy lehetünk ilyen sokfélék, ha mégis ilyen egyformán érzünk? Miért érzünk sokféleképpen, ha ilyen egyformák vagyunk? Ez a legnagyobb rejtély.
Ha jót akarok tenni a szívemmel, valóságosan fel akarom üdíteni és meg akarom erősíteni, akkor nem a filozófia zavaros kérdéseihez fordulok, hanem egy kis könyvet veszek a kezembe - az Újszövetséget, melyben végtelenül több világosságot és mélyebb igazságot találok, mint a filozófusok összes írásában együttvéve.
Ez a filozófia csak az anyag létezését fogadja el, az embert különböző anyagok puszta keverékének tekinti. Azt állítja róla, hogy nem több, mint egyfajta állat, és létezésének egyetlen célja pedig a "küzdelem". Ez a materializmus.
Minden eszmerendszer szépen felépített átverés, ha logikusan közelítjük meg.
Szívesen megvallom Önöknek, hogy bámulatba ejt a szent írások fensége és az evangélium szentsége a szívemhez szól. Nézzék csak meg, milyen fellengzős beszédűek a filozófusok könyvei, milyen jelentéktelennek tűnnek emellett. Lehetséges, hogy egy ilyen fennkölt és ugyanakkor ilyen egyszerű könyv emberi alkotás lenne? Lehetséges, hogy az, akinek a történetét elmondja, saját maga csak egy ember lenne? Csupán egy olyan hang, amit egy rajongó vagy egy becsvágyó szektás hirdet? Minő szelídség! Milyen erkölcsi tisztaság. Mily megható bájosság a tanításaiban! Micsoda magasztosság az alapelveiben! Milyen mélységes bölcsesség a beszédeiben! Micsoda merészség! Milyen finomság, ugyanakkor milyen ütőerő van a válaszaiban! Micsoda hatalom a szenvedélyein. Hol van az az ember, az a bölcs, aki gyengeség és hivalkodás nélkül így képes cselekedni, szenvedni és meghalni?
A létezés tudata az érzéki benyomások összességéből ered, tehát ez a tudat is érzékelések eredménye. (...) Ahol nincs érzékelés, ott nem ismerhetik a létezés fogalmát sem.
Ismertem jót és rosszat, bűnt és erényt, helyest és helytelent. Ítéltem és ítéltettem. Megéltem születést és halált, örömöt és bánatot, mennyet és poklot, és végül felismertem, hogy mindenben ott vagyok, és minden ott van bennem.
Filozófusaink bölcsessége olyan rágós hús, amit csak az vehet a szájába, aki logikai farkasfogakkal rendelkezik.
Egy folyó nem emelkedik magasabbra a forrásnál. Teljesen irreális az a hit, hogy a világban olyan okozatok találhatók, mint például a személyiség, erkölcsösség, szabadság és intelligencia, amelyek ne lettek volna jelen a világot létrehozó okban. Egyszerűen tarthatatlan álláspontnak tűnik, hogy az anyag - az értelem, erkölcs és személyiség nélküli anyag - lenne a dolgok egyedüli, eredendő okozója!
Életünkre jellemző az a vágy, hogy tudjuk és megértsük a dolgok miértjét. Ez a vágy pedig olyan világba illik bele leginkább, amilyennek azt a Biblia tanítása szerint ismerjük. A világi álláspont szerint mind értelmünk, mind egész lényünk pusztán törékeny szikráknak tekinthetők, amelyeket az atomok kiszámíthatatlan összeütközése csihol az értelemnélküliség sötétségében, és elkerülhetetlen sorsuk az, hogy mihamar ki is aludjanak az anyagi erők folytonos összeütközése révén. Ez az elképzelés talán a legmerészebb mítosz, amely a kultúra története folyamán valaha született!
Minden szerves anyagokkal kapcsolatos dolog olyan bölcs célszerűségre mutat, amely valami felsőbbrendű értelemtől származik...
Facebook
Pinterest