Idézetek a félelemről
A "nagyragadozók" által páni félelemben tartott, összezavarodott, amúgy is régen önbecsülését vesztett réteg azon vesz elégtételt, akin mer!!! És azzal a módszerrel, amelyet vele szemben eredményesen alkalmaznak!
A legfélelmetesebb élmények akkor vesztik el félelmetes voltukat, ha nem menekülünk előlük, hanem szembefordulunk velük és egészen átéljük őket.
A félelem megöli bennünk az igazságot és a szeretetet.
A túlélés kulcsa az volt, hogy átvészelje a pánik különböző fázisait, és összegyűjtse az erejét akkorra, amikor a félelem újból a hatalmába keríti.
Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függünk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom, hová menekülünk, ha mindaz, amiben hittünk, semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül, csak annyit tehetünk, hogy menekülünk.
Nem lehet úrrá az ember semmin sem, amíg fél a haláltól. Aki pedig nem fél tőle, azé az egész világ. Ha nem volna szenvedés, az ember nem ismerne határt, és nem ismerné önmagát sem.
Az embernek akkor kell felkészülnie a rendkívüli helyzetekre, amikor béke van.
Az érzelmes ember görcsösen fél attól, hogy elveszti az arányérzékét, ha az érzelmeiről beszél. Fél, hogy összetévesztik az érzelgőssel, aki pedig arról ismerszik meg, hogy gátlástalanul, patetikusan érzelemnyilvánít.
Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (...) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről.
Nem szeretek félni. Ettől pedig csak egyetlen módon lehet szabadulni: meg kell szüntetni a félelem okát.
Megtanultatok félelemben élni. Hallottatok a legrátermettebb túléléséről, a legerősebb győzelméről, a legügyesebb sikeréről. De roppant kevés szó esik a legszeretőbb dicsőségéről. Természetesen igyekszel a legrátermettebb, a legerősebb és a legügyesebb lenni így vagy úgy, és ha valamilyen helyzetben úgy látod, hogy a fentiek egyikének sem felelsz meg, akkor elfog a félelem, hátha veszítesz; mert úgy hallottad, hogy aki veszít, az kevesebbé válik.
Ha túl sok biztonságot igénylünk, nem sokra jutunk, meg kell tanulni a félelemmel is farkasszemet nézni.
Már nem félek... vagy, óvatosabban, talán úgy mondhatnám, nem félek annyira. Néha csaknem kíváncsi vagyok. S egészen mélyen, minden szándékunk alján, néha azt hiszem, minden cselekedetünk alján él és hat ez a kíváncsiság, ez a vágy, a megsemmisülés vágya... ó, ez nagyon erős. Erősebb, mint a kéj. Erősebb, mint a szeretet. Ez a legerősebb, ez a vágy. De erről nem szabad beszélni, tudom.
Közel, nagyon közel kerültünk a Pokolhoz. Sőt, talán benne élünk.
A félelem és a menekülési vágy az a két kis ragadozó, amelyek ideges életünk forgó drótketrecében egymást kergetik. Megakadályoznak bennünket abban, hogy bármire is túlzottan mély érzéseket pazaroljunk.