Joshi Bharat

Az élet mindig változásokkal van tele. Egyszer fent, egyszer lent. (...) Nem szabad sosem negatívan szemlélni a világot, hisz azzal nem megyünk előre.

Nincs szép és csúnya, ezeket a fogalmakat az emberi elme alkotta. Minden viszonylagos. Ami Európában szép, az Afrikában vagy a világ más tájain kifejezetten csúnya.

A boldogság alig-alig meghatározható, különleges lelki állapot, ami váratlanul lopakszik belénk, ha kellően érzékenyek vagyunk a befogadására.

A legtöbb agressziót a tehetetlenség szüli. A pofozkodó szülő a maga módján tényleg tehetetlen. De akkor miért nem kér segítséget a tehetetlensége ellen?

A természet számos ajándékai közül a legnemesebb képességünk az együttérzés és a nyomában járó cselekedet.

Itt élek Európa szívében, és kötelezően az jut eszembe, milyen sokan kíváncsiak önmaguk jövőjére, ahelyett, hogy önmagukra lennének kíváncsiak. Sokan a múltat sem, a jelent sem értik, nemhogy a jövőt.

Párt nem lehet nagyítóval, zseblámpával keresni, se mágnessel. Abba csak belebotlani lehet. De azt a helyzetet fel kell ismerni, és meg kell ragadni a lehetőséget.

Aki adni képes, folyvást gazdagszik. Ez az egyszerű összefüggés sokakat mosolyra fakaszthat, de sokkal inkább irigykedniük kellene, mert pont abból rekesztődnek ki, ami után minden ember vágyik, lelkük harmóniájából.

A kishitű embert könnyen legyőzik a körülményei.

A nyitottság, a szellemi szomjúság a szabadság egyik fokmérője.

A túlpörgetett élet, amiből teljesen hiányzik az odafigyelés, előbb-utóbb lerontja az emberek önértékelését. Az emberek nagy része nem engedi, hogy kifejlődjön benne az együttérzés, mert az kényelmetlenségekkel járhat, megváltoztatja az életet. De akiben nincs együttérzés, annak számára kizárólag fekete és fehér a világ. Akiben viszont van, annak milliárd színű.

Az ember lényege valahol másutt van, nem az érdek körül.

A barátság nem tolakodó, nem birtoklás, nem a világot hermetikusan elzáró rendszer. De a felsoroltak (...) sokszorosan igazak a társkapcsolatokra. Azokban végképp nem azt tesszük, ami nekünk jó, hanem azt, ami a másiknak. Aki helytelenül szeret, hamar körbefonja, megfojtja a másikat a szeretetével, és nehezen fogja majd fel később, miért romlott el a kapcsolata.

A nyugati kultúra embere mintha betegséget látna az érzelmekben, pláne ha az még meg is mutatkozik a világ előtt. Talán éppen emiatt a nyugati kultúrában nagyon sok a szegényes érzelmi intelligenciával rendelkező ember.