Idézetek a félelemről
Vannak, akik azért gondolkodnak, mert félnek cselekedni.
Az éjszakában az embernek nincsen társa, a nagy téli sötétségben csak Isten előtt áll, kívül űr és feketeség, a lelke elkezd nagy magánosságában reszketni és olyan gyáva lesz, mint a legutolsó sakál.
Mégis, mi az, ami az embert - ösztönösen - fedél alá kényszeríti az eső elől? Azt hiszem, az ősember atavisztikus félelme a természet erőitől.
Nagy úr a félelem, nincs olyan kőkemény szándék, amit meg ne puhítson.
Ahogy közeledsz nő bennem a félelem egyszer odaérsz.
Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.
Aki félt már valaha az életben, az tudja, hogy a félelem, ha kívül nem mutatkozik is, belülről rágja az embert. A mosolygás, a gőgös vagy bátor arcjáték csak a kívülállónak szól, önmagát senki sem tudja becsapni.
Még a bátor emberek is behunyják a szemüket néha, ha félnek látni a valóságot.
A félelmet felismerni és legyőzni bátorsággal lehet.
Nem a fájdalomtól, hanem a félelemtől válik az ember irányíthatóvá.
Mindenkinek előfordult az életében. Az enyémben is. A félelem pillanata. Nem fizikai, nem halálfélelem, hanem éppen az a pillanatnyi elmezavar, amely törést okoz a lélekben. A megingás pillanata. Vagy talán az önmegismerésé? De ezután azt mondja az ember; egyszer gyengének mutatkoztam előttetek, de többé soha.
Egy rövid ideig egy kis angliai plébánián szolgáltam. Minden vasárnapi mise után láttam, hogy egy fiú vár hátul a templomban. Aztán egy napon a fiú bevallotta nekem, hogy a kutyáját agyonverte egy lapáttal. Azt mondta, hogy a kutya megharapta a csecsemő húga arcát és meg kellett őt védenie. És azt akarta tudni, hogy ő ezért a pokolba kerül-e? Mondtam neki, hogy Isten meg fogja érteni és megbocsát neki, amennyiben sajnálja. De a fiút nem érdekelte a megbocsátás. Csak attól félt, ha a pokolba jut, akkor a kutya is ott lesz, és várja őt.
Könnyű úgy különbnek látszani, ha mások is figyelik, s azok előtt a mások előtt kell pózolni, hiszen akkor táplálja az erőt a hiúság, a rátartiság, ami csak látszatra erény, hiszen valójában nem más, mint a gyávaság, a félelem egy fajtája, hogy "muszáj, különben mit mondanának az emberek..."
A félelem az emberi tudat legmegfoghatatlanabb és legtitkosabb rugója.
Félek a világtól. Attól, hogy valaki megfoszt tőled. Félek magamtól, hogy majd hagyom, hogy az esetleges boldogságodban bízva átnyújtalak másnak, hogy te abban hiszel, hogy nem tehetsz boldoggá, én meg abban, hogy erre éppen én nem leszek képes. Jobban félek tőled, mint hinnéd, hogy majd elrontom, hogy összetöröm, hogy megsértelek és elhagysz. Hogy majd egyetlenegyszer nem értesz meg, én pedig megrémülök.
Facebook
Pinterest