Molnár Gábor

Jobb szövetségben élni, mint nélküle halni.

A szerzett tapasztalás, tudás mindig segít, akár jó, akár rossz. (...) Csak a jó és a rossz egybevetésével, a jó kiválasztásával lehet megtudni, mikor mi a jó!

Ami történt, történt, azt sohasem lehet visszavenni elmúlt idők történéséből, mint a sziklába vésett róvásokat, jeleket sem...

Mint a véletlenek egymásba ékelődő sorozata mutatja, a véletlen irányítja minden élőlény pusztulását vagy életben maradását. Mindig a véletlennel szemben kell helyünket megállnunk. Az is előfordulhat, hogy nem tudjuk leküzdeni, szerencsésen a magunk javára fordítani.

Ismereteinek legszélén próbálkozik csak az ember, hogy az elé táruló sok ismeretlennel megbirkózva megismerje a természet titkait.

Én csak azt látom (...), hogy nemcsak akkor lát az ember, ha lát, hanem tudva mindennél többet lát.

A világon mindennek megvan a maga vevője. Az égvilágon mindent el lehet adni, és annyiért, amennyit az ember érte kér, csak ki kell keresni a megfelelő vevőt, hozzá a megfelelő, az eladásra alkalmas pillanatot.

Ugyan ki szereti a csendes esőt, mikor eget zengető, mennydörgésekkel teli villámfényes zivatarban is gyönyörködhet?

A félelem jó szájkosár, sokszor jobb, mint a halál.

Nagy erőt jelent az önmagamba vetett hit. Néha ezt a hitemet (...) nagyon is megcsúfolja a vad, fékezhetetlen természet. A belső erő, azonban mégis éltet, folytonosan előre, előbbre visz. Soha nem hagy sem szellemi, sem fizikai tespedésben.

Belefigyelek a némaságba. Olyan ez nekem, mint gyermekkorom tengeri kagylóinak súgása. Zöld lomb és barna avar, nedvesség, csend. A természettől egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak, kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni, elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni, átérezni, most még csak én tudom.

Mégis, mi az, ami az embert - ösztönösen - fedél alá kényszeríti az eső elől? Azt hiszem, az ősember atavisztikus félelme a természet erőitől.

Csak úgy lehet valamit jól elvégezni (...), ha minden gondolat a célt szolgálja.

Magyarnak lenni nehéz, de nem reménytelen.