Idézetek a félelemről
A félelmet nem kell legyőzni. A félelem mutatja meg, hogy hol a határ.
Vannak olyan dolgok, amelyeket még félelmében sem mond ki az ember, pedig ha kimondaná, megszűnnék a félelem.
A félelmek... csak halvány utánzatai annak a rettegésnek, amellyel minden gyermek szembekerül a sötétben, a kiságyban - nincs olyan, akinek elmondhatnák, és aki tökéletesen megértené, mi a baj, ilyen csak egy másik gyerek lehet. A gyermek számára nincs az a csoportterápia, pszichológus vagy pszichiáter, amely és akik segítenének megbirkózni az ágy alatt lappangó, vagy éjjelente a pincében bujkáló valamivel, ami ott sandít, motoz és fenyeget, ahova már éppen nem látni. Minden egyes éjszaka ugyanennek a magányos küzdelemnek a színtere; az egyetlen gyógymód a képzelet begyöpösödése - ami a felnőtté válással jön el.
A gyermeki agyba zárt félelmek túl nagyok ahhoz, hogy kimondhatóak legyenek.
Nem tudsz aludni. Lehet, hogy azért, mert késő éjjel, mikor minden zaj elhal és ott fekszel az ágyadban, teljesen úrrá lesz rajtad a félelem. Azért, mert hirtelen minden annyira... üres.
Amikor velem tart a félelem, reszketés közben nyugalmat érzek. A reménytelenség elől menekülő, adrenalin kiváltotta izgalomban fuldokló ember nem maradhat életben.
- Lehet, hogy a szüleink ültetik el bennünk a félelemmagokat? Ahogy végiggondolom, minden rettegés forrása visszavezethető a gyermekkorra. Talán a neveltetés formálja a félelmeinket? - Meglehet. De kár a szülőket okolni. Ha ők hibáztak, nekünk kell kiköszörülnünk a csorbát. Az ujjal mutogatás nem megoldás.
A félelem és a tisztelet kéz a kézben jár. A félelem és a tisztelet a hatalom érmének két oldala.
A félelmeik nem tudják örökké előrehajtani az embereket.
Félünk a sötétben. (...) De mitől félünk valójában? Nem magától a sötétségtől, hanem a benne rejtőző igazságtól.
Ki marad majd a barátom? Hol kopoghatok majd, ha fázom? Mert a vándor minden mástól távol jár. Ki marad majd a barátom? Ha túl a sok részeges álmon visszaszédülök, s itt lent már senki se vár.
Sokkal kevésbé félünk az erőszaktól, mint a saját érzéseinktől. A személyes, saját, magányos félelem sokkal rémisztőbb, mint amit más okozhat.
Tanuld meg legyőzni a félelmet. Napjainkban ez az egyetlen művészet, amelyhez értenünk kell. Félelem nélkül szemlélni a dolgokat, félelem nélkül a helyes utat választani.
Az embereknek reményre van szükségük, de csak a félelemben bíznak.
Aki meghalt vagy alszik, Nem több, mint egy kép: gyermek szeme fél csak A falra festett ördögtől.
Facebook
Pinterest