Sakurazaka Hiroshi
1970 — japán író
Nagyszerű dolog testünket-lelkünket feláldozni olyasmiért, amiknek az égvilágon semmi értelme. Az emberiségnek, mint olyannak ez a tulajdonsága egészen szeretni való.
Ha el akarsz rejteni egy fát, irány az erdő! Ha egy tábornokot, dugd el hadseregbe!
Egy újdonsült ara főz a konyhában. Ő vajon veszélyes lehet? A legtöbben nyilván azt válaszolnák erre, hogy nem. Pedig elég megtekernie egy gombot, és a gázrezsó azonnal tüzet okád. A mosogató alatt teli van gyúlékony vegyszerekkel. Ha a polcról leeső láboslavinát indítana, annak nem lenne jó vége, és egy akkora pengével, mint amekkora egy konyhakésnek van, simán meg lehet ölni egy embert. De senki sem tartja veszélyesnek, és igazából nem is az. Mert ő pontosan tudja, mit veszélyes és mit biztonságos csinálnia. Nem fog olajat önteni a lobogó tűzre.
Az emberi élet visszafordíthatatlan fejlesztéseken nyugszik. Az élettere kiterjesztésével párhuzamosan eddig is sokféle életet áldozott fel. Kiirtotta az erdőket, lecsapolta a tavakat, gátakat épített és kiaknázott minden erőforrást. Megszámlálhatatlanul sok élőlény halt ki azért, mert az ember tönkretette az élőhelyét. Ha feláldozhatja a saját bolygója élővilágát, miért ne tehetné meg a világegyetemmel is?
Egy dolog, amit csinálni szeretnénk, és egy másik, amihez tehetségünk adatott. Ha ez a kettő eltér egymástól, vajon melyiket kell választani a legteljesebb boldogsághoz?
A fénykép az fénykép. Nincs ízléses vagy ízléstelen. Persze ha a linkre kattintva egy halott képe jön elő, a jó kisfiúk anyukája pert indít, de ha ugyanaz a fotó a Times honlapján díszeleg, Pulitzer-díjra jelölik.
A fájdalom, amely apró kis tüskeként szúrja a szívemet, tesz majd erőssé a következő csatában.
Amikor velem tart a félelem, reszketés közben nyugalmat érzek. A reménytelenség elől menekülő, adrenalin kiváltotta izgalomban fuldokló ember nem maradhat életben.
Az életünket kőbe véssük. Papírra semmi értelme nem lenne írni, hiszen azt akárhányszor kijavíthatjuk.
Minden embernek rendelkezésére áll az összes választási lehetőség. Van, aki egy ászt rejteget a kezében, és van, akinek eleve csak vesztes lapokat osztottak. Előfordul az is, hogy hirtelen közlik, zsákutcában jutottál. Game over. De addig is ki-ki maga járja az útját. Még az akasztófa tövében is választhatsz, hogy higgadtan fogadod-e a halált, vagy elgurult a gyógyszered, és úgy lesz véged, hogy lefognak.
A seregbe azért léptem be, mert reméltem, hogy a harctéren, az életemet kockára téve meglátom majd az értelmét ennek a rohadék világnak.
Valójában, amikor a feszültség már fizikailag kezd kikészíteni, a legjobb, amit tehetünk, hogy kellemes dolgokra gondolunk. Ezt a kiképzőiskolában is tanultuk. Arról meg már igazán nem érdemes vitatkozni, hogy miért összpontosul a másik nemre a "kellemes dolog" témája az emberállatokban.
A regényekben az írók gyakran olyasmiket írnak le saját tapasztalatként, amiről amúgy fogalmuk sincs.
A halál mint olyan, hirtelen dolog. A pillanat műve. És nem ismer kegyelmet.