Idézetek a fejlődésről
Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
Jobb megtudni, hogy ostoba voltam, mint vaknak maradni, és továbbra is ostobán viselkedni.
Meg kell tanulnom, hogy ezúttal ne legyek áldozat - se a magamé, se másé.
Megelevenedik sok régi emlék, elmosódott képek új színeket nyernek, régi szavak szólnak elő a csendből százszor és ezerszer. Ilyenkor az álmodozás szétnő, s az elmúlt idők fölé emelkedik, kijavít hibákat, miket a lelkiismeret eléje tesz, mint szabó elé a rosszul varrt ruhát. Csak ilyenkor lehet mindent elölről kezdeni s másképpen, megnyugtatóbban rendezni rég elvégzett dolgokat, csak ilyenkor lehet színes csodává álmodni a múltat, s igaznak, szépnek hinni a jövőt.
A legnagyobb előrelépést néha a kudarc elemzése hozza meg.
Az emberek viselkedése gyakran három fázison megy át, miközben a jövő technológiájának hatásairól gondolkodnak: áhítattal és csodálattal képzelik el a régi problémák megoldására való képességét; aztán megijednek az új technológiák új, komoly veszélyeitől; végül pedig rájönnek, hogy az az egyetlen járható és felelősségteljes út, ha gondosan kijelölik a fejlődés olyan pályáját, amely megvalósítja a jótékony hatásokat és közben kordában tartja a veszélyeket.
Vannak olyan pillanatok, amik fenekestül felforgatják az ember életét, amik úgy megváltoztatják a szemszögét, hogy soha többé nem fogja úgy látni a dolgokat, mint előtte.
A technológia mindig is kétélű fegyver lesz. Óriási hatalom, amelyet az egész emberiség javára kell felhasználni.
Nem értek egyet azzal, hogy a materiális világ "nem kínál lehetőséget önmagunk meghaladására". Az anyagi világ eredendően fejlődik, és mindegyik állapota meghaladja az előzőt.
A paradigmaváltások technológiai robbanásának ciklusa – a vasút, a mesterséges intelligencia, az internet, a telekommunikáció, és most talán a nanotechnológia esetében is – tipikusan az irreális elvárások időszakával kezdődik, amelyek a fejlődést lehetővé tevő tényezők hiányos ismeretéből következnek. Bár az új paradigma felhasználása exponenciálisan növekszik, a korai szakaszban lassan fejlődik, míg el nem éri az exponenciális fejlődési görbe közepét. Míg a forradalmi változásokra vonatkozó várakozások helytállóak, azok időzítése tévedhet. Amikor a jóslatok nem válnak be gyorsan, elérkezik a kiábrándultság időszaka. Ám az exponenciális növekedés töretlenül folytatódik, és évekkel később kezdetét veszi egy érettebb és a valóságnak inkább megfelelő átalakulás.
Néha hosszú utat kell megtenni, hogy az ember észrevegye, ami addig is ott volt előtte.
A fejlődés útja (...) sosem egyenes, hanem hepehupás, kacskaringós, töredezett - és fontos felismernünk, hogy ez rendjén való. A folyamat maga az út, amit megteszünk.
A legnehezebb magunkat megváltoztatni. Szokásainkról leszokni, s új emberré válni. Ha sikerül, azt mondjuk rá, "újjászülettünk", s ez tényleg így van. Valaki meghal bennünk, s valaki újjászületik. Meghal az ostoba, s megszületik a bölcs. Meghal a rossz, s megszületik a jó. Meghal a boldogtalan, s megszületik a boldog. Minden jó fordulat az életünkben egy kis halál és egy kis feltámadás.
Hülyeségnek hangzik, de igaz. Szemétszállítás közben is tanul dolgokat az ember.
Nem kell minden problémát ma megoldanunk. Megjósolhatjuk erre alkalmas technológiák elérkezését öt, tíz, vagy húsz éven belül, és már ma beépíthetjük ezeket terveinkbe.
Facebook
Pinterest