Idézetek a fejlődésről
A figyelem: éntelen. Nincs benne "Én figyelek" - csak Figyelés. Kezdetben van az én, a fegyver, a céltábla, a célkereszt és a tízes kör - és akkor húzom meg a ravaszt, amikor mindez összejön, és az "én" eltűnik. Szinte magától sül el a puska.
Az ellenállás minden formája erősíti a jellemet.
Rengeteg olyan dolog van az ég és a föld között, amiről ma még nem is álmodunk. Talán sikerülni fog a jövőben az emberi értelemnek olyan jelenségeket és erőket felfedezni, amelyek segítségével egészen más úton törjük át azt az akadályt, ami ma áthághatatlannak látszik.
Egy bizonyos fokú elszigeteltség növeli a kreativitást.
Ha meg akarsz változni, ha komoly átalakuláson szeretnél keresztülmenni, akkor ne másokban keresd a hibát!
Amikor (valóban) sikeres embereket látunk, az ő személyiségjellemzőik között általában ott szerepel, hogy nem rettegnek a hibáiktól, inkább keresik azokat, a kudarcokat pedig arra használják, hogy tanuljanak belőle. Nem haragszanak magukra olyan esetekben, amikor látszik, hogy a kudarc rajtuk kívülálló okok miatt jött létre.
Minthogy senki nem Superman, bárki követhet el hibákat és ballépéseket. Azonban nem mindegy, hogy körmondatokban magyarázza el magának, miért is volt szükségszerű mindent mozzanat, avagy egyszerűen azt mondja: "Na. Hát ez most nem működött. Okulnom kell belőle!"
A jó ég tudja, hányan töltik most idejüket azzal, hogy pocskondiázzák a technikai civilizációt és mindazt a rosszat, amit ránk hoz. Méghozzá olyan erényes önelégültséggel, amelytől szinte alig venni észre, hogy ők maguk is ugyanolyan mohó haszonélvezői ennek a civilizációnak, mint akárki más! Hogy úgy mondjam, vizet prédikálnak, de bort isznak.
A tökéletesség iránti igyekezet az egyetlen valódi elégedettség.
A baj nem arra való, hogy kikeveredjünk belőle, hanem, hogy megtapasztaljuk mélyen fekvő okát, és tanuljuk meg legyőzésének külső-belső taktikáját. A legtöbb ember azonban sem egyéni, sem közösségi tragédiáiból nem tanul - s ezért állandóan ismétli azokat. Szellemi mesterek legnagyobb szomorúsága, hogy az ember régóta semmiből sem tanul.
Nincs olyan, Hogy jelentéktelen munka. Ezért szükségszerűen mindent Szívünk szeretetével És életünk tiszteletével Kell tennünk.
A kiválókat nem a langyos víz biztonsága, hanem a megméretés s a valódi teljesítményen keresztüli előrehaladás rendszerei vonzzák.
Vannak ösvények, amelyeket el kell hagynunk, még ha fáj is - mert nem a miénk már. Ahogy a kínai mondja: "Kimész a házad kapuján, és sohasem térsz vissza." Életünkben sok énünk hal meg, és emlékké válik bennünk az, aki valaha voltunk, s akit holt énünk szeretett.
A tartósság titka a folyamatos megújulás.
Az ember azt hiszi, hogy egy meghatározott pillanatban válik felnőtté. Pedig ezerféle ilyen pillanat van. És ha bekövetkeznek, onnan már nincs visszaút.
Facebook
Pinterest