Idézetek a fejlődésről
Az élet a folyamatos fejlődésről szól; úgy is mondhatnánk, az élet mértékegysége a változás.
Aki hibázik, tanul belőle. Ha valaki soha nem hibázik, hogyan tanulja meg, mi a helyes, és mi nem, hogyan ismeri meg önmagát? Honnan tudja, mit képes megtenni, és mi nem illik a személyiségéhez? Minél több hibát követ el az ember, annál többet tanul.
Senki sem tökéletes. Ne tegyünk úgy, mintha azok lennénk, és ne féljünk attól, hogy nem vagyunk tökéletesek! Ne aggassunk címkéket az emberekre, és ne tegyünk úgy, mintha nem volnánk mind ugyanolyanok! Tartsuk észben, hogy hibázni emberi dolog, és tanuljunk minden hibánkból, hogy ugyanazt már ne kövessük el még egyszer.
Csak két dolgunk van az életben (...): együtt élni a hibáinkkal és igyekezni tanulni belőlük, jobb emberré válni általuk.
Egy jó ember elnézést kér a hibáiért, de a nagy ember kijavítja őket.
Egy embernek nagynak kell lennie ahhoz, hogy beismerje a hibáit, elég okosnak ahhoz, hogy hasznot húzzon belőlük, és elég erősnek ahhoz, hogy kijavítsa őket.
Minden generáció szereti azt gondolni, hogy fejlettebb az előzőhöz képest, hogy a haladás elkerülhetetlen, hogy a jövő kevesebb nyomorúságot és szenvedést tartogat. De vannak dolgok, amelyek sohasem változnak. A történelem rendre megismétli önmagát, csak a legtöbb ember nem él olyan sokáig, hogy megtapasztalja.
A történelem arra is megtanított bennünket, hogy a hazugságok gyakran jobban szolgálják az ügyet, mint az igazság. Az ember ugyanis rest, és mindig negyven esztendeig tévelyeg előbb a sivatagban, amíg megteszi a soron következő lépést fejlődésének útján. Fenyegetésekkel és ígéretekkel lehet csak kivezetni a pusztából, s közben képzelt veszedelmekkel kell riogatni és nemkülönben képzeletbeli jutalmakkal kecsegtetni; meg ne pihenjen félúton, s letérve az igaz útról az aranyborjút imádja leborulva.
Hol vannak a határaim? És hogyan tudhatom meg, ha nem úgy, hogy megpróbálom meghaladni a határaimat? (...) Ezt a kérdést fölteheti - és meg is válaszolhatja - magának mindenki, aki elég szerencsés ahhoz, hogy saját komfortzónájából kilépve keressen valamit, ami kell neki.
A gyengeségeink ellen folytatott harc nem magányos küzdelem. Senki sem képes önmaga fejlesztésére teljesen egyedül. Az egyéni akarat, indíték, szenvedély és jellem nem elég erős ahhoz, hogy egymagában csatába szálljon az önzéssel, a kevélységgel, az irigységgel és az önámítással. Mindenkinek szüksége van a külvilág - családtagok, barátok, felmenők, szabályok, hagyományok, intézmények, vizsgáztatók és hívők esetében Isten - bátorító támogatására.
Az evolúció eddig úgy működött, hogy sok változat van valamiből, és akkor szelekcióval néhány marad. Egy embernél intelligensebb program viszont valószínűleg képes lesz saját magát javítani, ami azt jelenti, hogy felgyorsul az evolúció, kiszámíthatatlan, hogy mi lesz.
Sokan úgy tartják, az emberi élet is akkor teljes, ha képesek vagyunk a megtisztulásra, és ha rút környezetünk ellenére is meg tudjuk őrizni önmagunkat, s ha kell, újra és újra képesek vagyunk a megújulásra.
Minden élet tökéletes visszatükröződése a hozzáállás és a befektetett munka párosításának.
Ahogy érünk, egyre könnyebben megértjük és elfogadjuk a válaszokat.
Az ujjlenyomatokhoz hasonlóan nincs két egyforma agy. Amit teszünk, gondolunk, mondunk és érzünk, mind befolyásolja legnemesebb szervünk fejlődését, a fejlődés újabb változásokat generál, egészen addig, amíg az akció és reakció láncolata már túl bonyolult ahhoz, hogy felgöngyölítsük vagy visszacsináljuk. Az agyunk tulajdonképpen önmagát építi fel. Nemcsak az adott személy egyedi szükségleteit és funkcióit szolgálja, hanem az illető egyedi tapasztalatai is formálják.
Facebook
Pinterest