Idézetek a fejlődésről
A jövő feltartóztathatatlan. Mindig is az volt. A rovásírást elsodorta a betű, a kéziratmásoló barátokat munkanélkülivé tette Gutenberg, Gutenberg porfogó és erdőzabáló könyveit pedig éppen most teszi múlttá a komputerizált világ.
Mi lehetne nemesebb törekvés annál, mint hogy Alkotónkkal együttműködve jobbá tegyük a világot, amelyben élünk? Ha az ember cselekedeteit a tudomány fényében szemléljük, új reménységgel telünk meg. Alkotónk iránti hűségünk, aki képességgel, lehetőséggel és felelősséggel ruházott fel bennünket életünk és világunk tökéletesítésére, feltétlenül arra inspirál, hogy szívvel-lélekkel együtt munkálkodjunk vele ezért a nagyszerű célért.
A bölcs ember mások hibáiból tanul, az ostoba a sajátjából.
Az ellenfeleink, vagy finomabban szólva, a versenytársaink időnként többre taníthatnak bennünket, mint a barátaink.
Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tűnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk.
Csak két út van egy ember számára: vagy előre, vagy visszafelé. Egy helyben állni nem lehet.
Az újrakezdés (...) nem azt jelenti, hogy teljesen szakítani a múlttal, hanem teremteni valami újat azzal a tudásbázissal, ami már megvan.
A haladás változások láncolata.
Az élet minden eseménye és érzelmi élménye kihat a továbbiakra, tapasztalataink végösszegére.
Ne vívódj azon, hogy mi ment rosszul, helyette koncentrálj a következő lépésre. Az energiád fordítsd arra, hogy továbbhaladj, és megtaláld a választ.
Az elménket folyamatosan pallérozni kell. Lehetőleg minél korábban elkezdve.
A dolgokat senki sem látja előre, de a haladást, azt igen.
Mindannyian követünk el hibákat, de ha tanulunk valamit minden átverésből, megtévesztésből, és nem hagyjuk, hogy újra megtörténjen, akkor a tapasztalat nem veszteség, hanem egy életre szóló nyereség. Egy percig sajoghat a büszkeségünk, de a jövőnk jobb lesz tőle.
Csak egy életünk van, és ebben az életünkben mindannyian tévedünk eleget, és idővel tanulunk is a hibáinkból - de addigra már lassan vége az egésznek...
Úgy alkottam, mint egy művész, örömmel és hálaadással. De ha visszagondolok alkotásaimra és találmányaimra, akkor szomorúan fel kell vetnem a kérdést: vajon találmányaim által boldogabb és jobb lett-e az ember? Azt kell mondanom: alig hiszem, hogy igen.
Facebook
Pinterest