Idézetek az érzelmekről
Ne az kelljen, aki betoppan, majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret, valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillant előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt el. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyedén átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az, ami vagy valójában, mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy a fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel... az bizony örökre megmarad.
Amikor egy férfi és egy nő találkozik, agyukban beindul egy evolúciós kalkulátor, amely oszt és szoroz, majd a másodperc tört része alatt kidob egy eredményt, ami eldönti, hogyan tovább.
Lehet, hogy különbözőek vagyunk, de a lelkünk mélyén ugyanazt a nyelvet beszéljük.
Mennyi múlik azon, hogy tudatosan figyeled magad. Hogy egyszerűen nem engeded meg magadnak azt, hogy elsunnyogd, hogy valami bánt. És igen, figyelni az érzéseidet tök szuper dolog, nyitottnak lenni meg egyenesen a megoldáshoz vezet, hiszen ha várod, jönni fog.
Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt.
A csendnek olykor gyönyörű a hangja. Hallgatni mindazt, amit nem hallunk, csak érzünk. (...) Mert akinek nincs hallása, annak a szemei, a mosolya minden elárul, az ölelése erőt adhat. A csend hangja csodákra képes, mert akkor töri meg a szó, a hang, amikor a legfontosabb.
Vágyakozunk arra, amivel nem rendelkezünk, és bánkódunk amiatt, amit elveszítettünk.
J.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda
Volt, hogy megláttad, és megállt a szíved. Tényleg. Meg kellett kapaszkodnod, hogy ne ess össze. Mert van ilyen, még mindig. Amikor azt hinnéd, már senki sem tud megérinteni, hirtelen betoppan valaki, aki felforgat minden addig kiagyalt elméletet, és bebizonyítja, hogy a fele sem igaz, hiszen csak az van, amit a pillanat hoz, az meg hozhat bármit. De a pillanat mulandó. Egyszer még ott van, aztán meg eltűnik hirtelen. Már nem is tudod, hogy milyen volt az a mosoly, az az ölelés, egyszerűen csak azt tudod, hogy volt. Lehet, hogy soha többet nem lesz olyan, vagy már vissza sem jön, de volt - és ezt kell megbecsülni. Azt, hogy amikor kellett, ott voltál a pillanatban, és megtapasztaltad azt, amire más egy életen át vágyik. Érezted, és elfogadtad. Szeretted a pillanatot, és nem bántad, hogy el kell mennie.
- Tudod, gyakran hallom a saját gondolataimat, melyek az esetek nagy részében merőben mást üzennek, mint amit a mellkasomban érzek, és nem igazán tudom eldönteni, melyiknek higgyek (...). - Ez a kétely... Az egyik legesendőbb emberi érzés, ami arra tanít téged, hogy csak az érzéseidre hallgass
Már függök tőle. Lassan, de biztosan rászoktam, és ha nem állítom le magam záros határidőn belül, olyannyira összefonódik a szívem az ő szívével, hogy a szó szoros értelemben vérezni fog, ha el kell válnom tőle.
Az emberi szív olyan, mint a föld: a fele naptól megvilágított, a másik része viszont árnyékban van. (...) Hogy élünk, az csak azt jelenti, hogy tisztában vagyunk mindevvel, s arra törekszünk, hogy az árnyék ne kerekedjen a fény fölé. Ne bízzon semmiben, ami tökéletes, ne bízzon senkiben, akinek a megoldás a zsebében van. Ne bízzon semmiben, csak abban, amit a saját szíve mond, sugall.
A szív valami tapasztalatlan, naiv dolgot juttat az eszünkbe (...). "Aki bizalmat érez a saját szíve iránt, az ostoba" - mondta sokszor Ágost, idézve a Bibliát. Miért lenne ostoba? Talán azért, mert a szív egy égéskamrára hasonlít? Mert sötétség és tűz van a belsejében? A racionalitás követi az időt, míg a szív örökké antik marad. Az érzelmek nem változnak.
Mindenki csak a saját szíve titkait ismerheti.
Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.
Az ember jól tudja, hogy nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrégen, mennyire gyűlöli az egész világot, vagy milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfogadná, hogy meggyógyult. De emberek vagyunk, és mihelyst vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hogy engedünk-e a vonzalomnak.
Facebook
Pinterest