Idézetek az érzelmekről
Mintha helyet akart volna csinálni magában valami másnak, valami ismeretlen sorsnak és érzésnek. Nem, nem volt még szerelmes..., de ahogy az alacsonyan úszó felhők árnyékát néha látjuk végighúzódni a mezőn, s tudjuk, hogy idáig tart az árnyék, s ott már a napsütés kezdődik: úgy állt ő is életének határvonalán, s tudta, hogy csakis az ő akaratán múlik, hogy marad, vagy belép a fénybe.
Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret.
Egy érző szív sokszor többet jelent a büszkeségnél és a bátorságnál.
Van az érzés... Ami másnak nem adható. Csak neki. Aki felébresztette. Ott ülsz az asztalnál, a kávéd lassan kihűl, de te észre sem veszed. Ő figyelmeztet, hogy hideg lesz. De nem számít, nem érdekel. Most nem. Most csak az érdekel, aki veled szemben ül. Amit mond, ahogy mosolyog, ahogy a fejét billenti. Minden apró mozdulatát figyeled, minden szavát lesed, és egyre inkább érzed: közöd van hozzá. Hozzá van közöd. Ezekben a pillanatokban fedezed fel őt, és bár még alig tudsz róla valamit, mégis, a legfontosabbat már tudod: ő az, akivel szívesen vagy együtt.
Megszoktam azt, hogy hallgatok a belső érzéseimre, gondolkodás nélkül kimondom őket, mert a kimondással tudatosul bennem, hogy valójában mit csinálok.
Van, hogy éppen azt bántod, akit legjobban szeretsz, akinek a legtöbbet, legszebbet, legjobbat akarod adni magadból mindig. De valamiért mégis megbántod. Szóval, tettel, türelmetlenséggel... őt, akitől jó szót, türelmet, szép érzéseket kaptál, kapsz. Akinek létezése értelmet ad neked. A te létezésednek. És mégis, őt bántod. Őt, akit végtelenül szeretsz. És ezért egy idő után már nagyon fáj. Lehet, hogy ő megbocsát, de tudod, legbelül érzed, hogy ez nem ilyen könnyű, érzed, hogy távolságot vet közétek. És ekkor csak egy dologra vágysz. Hogy megöleld, olyan erősen, olyan szorosan, hogy szinte már fájjon, hogy összeolvadj vele, a két test melege izzóvá váljon, és ez a tűz, ez az izzás megöljön, elégessen minden rosszat, minden bántást, bánatot, fájdalmat. Megtisztítson.
Van az ölelés... Az ölelés, ami túl van minden szavakba foglalható érzésen. Az ölelés, amely kimondja ezt a nem létező szót. Az ölelés, amely titokzatos úton adja tovább a szív érted-dobbanását. Az ölelés, amely nem átölel, hanem körülvesz, magába zár, elrejt, megóv. Az ölelés, ami fényes nappalod és édes álmos éjjeled. Az ölelés, ami ételed, italod, társad, életed. Az ölelés, amelynek neve van, létezik, lélegzik, él. Az ölelés, aki szeret téged, érez téged, benned van. Az ölelés, aki magát adja neked ölelésében. Létezik ilyen ölelés.
Érzések kellenek. Legyen benne valami, fogjon meg, érintse meg a szívemet, és izgalmassá válik. Tegye az ellenkezőjét, és elsétálok mellette. Nem érdekel, nincs energiám arra, aki nem tud pillanatot teremteni.
Az ölelés, ami közvetít. Közvetíti a szerelmet, a benned élő érzéseket. Átadja a másiknak, és benne kapod meg az ő érzéseit.
Sok mindent nem lehet, De van, amit jobb még ma szavakba önteni, Amíg van időd hozzá, a bölcsődtől a sírodig.
A megérzéssel az volt a legnagyobb baj, hogy nem társultak hozzá sem szavak, sem időpont. A rossz hírre ugyan felkészítette valamennyire az embert, de a nyugtalansághoz nem kapcsolódott se leírás, sem pedig dátumbélyegző.
Kegyetlen dolognak találta, hogy Isten olyan szívet adott neki, amely nem alkalmazkodik a sors akaratához.
Az ember minél többet lát, annál kevésbé érez.
Érdekes, hogy az ember agya tudja azt, amit a szíve nem hajlandó elfogadni.
Amikor felismered félelmeidet, esélyed van rá, hogy felülkerekedj rajtuk. Félelmeink beismerése segít nekünk, hogy megmagyarázzuk érzéseinket azoknak az embereknek, akik sokat számítanak nekünk.
Facebook
Pinterest