Idézetek az érzelmekről
A nyugati kultúra embere mintha betegséget látna az érzelmekben, pláne ha az még meg is mutatkozik a világ előtt. Talán éppen emiatt a nyugati kultúrában nagyon sok a szegényes érzelmi intelligenciával rendelkező ember.
Ez az emberi arc, amelyben nincs harag, sem vágy, minden kiégett ebből az arcból, mindent tud és semmit sem akar, bosszút sem, megbocsátani sem, semmit, semmit... ilyennek kellene lenni. Ez a végső emberi tökéletesség, ez a szent közöny, ez a teljes magány és siketség, az örömmel és a fájdalommal szemben.
Valahogy a halandóságra figyelmeztet, ha a kedvelt személyt sérülten látjuk. Érzelem-válságos életünkben, a padlásig emelt ingerküszöbünkkel efféle intő jelek nélkül, spontán már nem is gondolunk arra, milyen fájdalmas lenne, ha elveszítenénk őt.
Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni.
A nyugati férfi meg van győződve, kemény, erős agya fogságban tarthatja folyton nyílni-szökni vágyó lelkét; hiszi, hogy az ésszerűség bezárhatja az illogikus szívet, és kötözött sonkaként a spájzban tarthatja, hogy kanyarítson belőle egy falatot, ha kedve szottyan, s ideje engedi.
A gyűlölettel szemben nem az erőszak a leghatékonyabb fegyver, s az is kétséges, hogy a bosszúállás begyógyítja-e az igazságtalanság okozta sebeket.
Ha léteznek mindannyiszor megújhodó érzelmek, akkor általa találkoztam velük először. Nem is mulasztom el meghálálni minden lehetséges módon, egészen az önkívületig.
Minden olyan lénynek, amelyik nem tud meghalni, előbb-utóbb küzdenie kell azért, hogy ne haljon meg belül.
Túl könnyű ráunni a világra. Ha nem lennének érzéseink, nem is maradhatnánk emberek.
Összesimulva elnyúltunk egymás mellett, felkönyököltem és fölé hajoltam, magára vont, s tovább néztem vonásait, ő az enyémeket. Gyönyörködtünk a velünk játszó szépségben, amíg látni bírtunk, hiszen soha más alkalommal nem foszlott le álarcunk, nem engedtük érzelmeinknek, hogy megmutassák magukat: áttűnve és túltündökölve zártságunkon.
S csakugyan személynek szól ez az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra, testet ölt? S a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül.
Érzelmeinkben vannak titkok, amiket a józan ész semmiképpen nem fejthet meg.
Semmi nem tud úgy felülkerekedni a fájdalmon, mint a szív.
Megkérdeztem, akarja-e, hogy leírjam az érzéseimet, de nemet mondott. - Ez nagyon személyes dolog, magadba kell zárnod. Hogyan is értékelhetném én? A te érzéseid, nem az enyémek.
A félelem és a menekülési vágy az a két kis ragadozó, amelyek ideges életünk forgó drótketrecében egymást kergetik. Megakadályoznak bennünket abban, hogy bármire is túlzottan mély érzéseket pazaroljunk.
Facebook
Pinterest