Idézetek az érzelmekről
Ha gyűlölsz valakit, akit korábban szerettél, és úgy gondolod, hogy valami nagy szemétséget követett el - valószínűleg így is volt. Nem fogod újra szeretni. Nem fog bocsánatot kérni, és visszajönni hozzád. Könnyen lehet, hogy soha többet nem is gondol rád, annyira leköti az, hogy valaki másra gondoljon.
A fájdalom lehetősége nélkül nem lehet öröm és igaz szerelem.
Az élet nagy fordulatai közepette lelkünk erősen kapcsolódik azokhoz a helyekhez, ahol öröm ér bennünket, vagy bánat szakad ránk.
Ha megértésre vágysz, kezdd magadnál: a szív képes együtt érezni, a száj azonban nem. Ezért csak azt mondd, azt tedd, és azt gondold, amit a szíved dobbanása üzen - itt kezdődik a megértés.
Meglehet, a szíve még nem vidám, de mérget vehet rá, hogy ha továbbra is úgy tesz, mintha az lenne, egy idő múlva valóban az is lesz. Végső soron mindannyian esendő emberek vagyunk, és meglepődne, ha tudná, mennyi bolondságot tudunk elhitetni magunkkal, ha csak egy kicsit is odafigyelünk.
Boldog vagyok, mint senki más, és mégis kedvem volna sírni, mert jól tudom: virágnyilás: egyszerből a sohába nyílni.
Csak a gyöngédség emberi. A szenvedély embertelen és reménytelen. De az ítélet, mely minden elevent szenvedélyre ítélt, könyörtelen. Vágy és kielégülés között épül az eleven világ, oly embertelen akarattal, ahogy a fáraók építtették meztelen tömegekkel a piramisokat.
Egyetlen dolgod, hogy ne add át magad negatív érzéseidnek. Kívülről csak az jön, ami belül már megszületett.
Félsz, mert mást tanítottak, Néha gyáva az erősebb. Félsz, mert szeretni gyűlölsz, Ha gyűlölve szeretnek.
Milyen áldás, hogy az idő elcsitítja a bosszúvágyat, enyhíti a haragot és a gyűlöletet!
A mély érzés olyan, mint a tisztességes asszony, mivel fél, hogy feltűnik, lesütött szemmel jár az életúton.
Vágyunk erősebb, ha feltámad, még nálunk is, Bárkit legyőzhet, oly könnyen győzött rajtunk is.
Ami a szívből jön, a végtelenségből jön, s ami a végtelenségből jön, mindenkinek kincse. A szív művei halhatatlanok.
Különös, neked még nem tűnt fel, hogy mennyire nem foglalkozunk az érzelmeinkkel a közönséges napokon? Mintha nem is volnának.
Mi azért vagyunk boldogtalanok, mert túlságosan az énben élünk. Mit jelent az, hogy túlságosan az énben élünk? És pontosan mi is történik ilyenkor? Vagy a létezésben vagy, vagy az énben - mindkettőben egyszerre nem lehetsz. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy nem vagy teljes, szét vagy darabolódva. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy szigetté váltál. Ha az énben vagy, akkor azzal határvonalat rajzolsz magad köré. Különbséget teszel, és azt mondod: "ez én vagyok", "az nem én vagyok". A definíció, a határvonal az "én" és a "nem én" között az, ami elszigetel. Az "én" elszigetel. Megfagyaszt, és többé nem tudsz folyni. Amikor folysz, mint a folyó, az "én" életképtelen. Ezért szinte mindenkiből egy jégkocka lett: nincs semmi melegség, semmi szeretet az emberekben. A szeretet melegség, és ők félnek a szeretettől. Ha felmelegednének, akkor megolvadnának, és eltűnnének a határvonalaik. A szerelemben a határok eltűnnek; az örömben is eltűnnek a határok, mert az öröm is melegség.
Facebook
Pinterest